Parlamenti választások kezdődtek Finnországban

Finn parlament k

Parlamenti választások kezdődtek vasárnap Finnországban, a szavazóhelyiségek helyi idő szerint reggel 7-kor nyíltak, az előzetes eredményeket várhatóan már este közzéteszik.

Előrejelzések szerint szoros küzdelem várható a három legnagyobb párt, a jelenlegi miniszterelnök, Sanna Marin pártja, a baloldali finn Szociáldemokrata Párt (SPD), az euroszkeptikus, bevándorlásellenes Finnek (korábban Igazi Finnek) és a jobbközép Nemzeti Szövetség között.

Korábbi közvélemény-kutatások szerint a Petteri Orpo volt pénzügyminiszter vezette Nemzeti Szövetségnek minimális előnye van a másik kettőhöz képest.

Marin korábban kizárta az esetleges koalíciós tárgyalásokat a Finnekkel, „rasszistának” bélyegezve a pártot.

A szavazóhelyiségek helyi idő szerint este 8-kor zárnak, ezt követően nemsokára közzéteszik az előzetes eredményeket.

A finn parlament 2019. december 10-én szavazott bizalmat a világ legfiatalabb hivatalban lévő miniszterelnöke, az akkor 34 éves szociáldemokrata Sanna Marin vezette ötpárti koalíciós kormánynak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?