Szemlélők

Nem könnyű tehetetlenül szemlélni egy másik ember szenvedését, mellette maradni, lélekben kísérni. Jézus szenvedéstörténetének részletes elbeszélését sem könnyű belső megrendülés nélkül hallgatni. Mégis, az egyházi év legszentebb hetében kétszer is találkozunk a passióval.

Jézus szenvedését hallgatva mi történik bennünk? Együttérzésre indít az ártatlan igaz ember szenvedése? Vigaszt ad, hogy Jézus sebeit, megtöretését szemlélve a saját szenvedésem is más távlatot nyer: nem csak az enyém többé, mert az övével egyesíthetem? Előhívja a mi válaszunkat, viszontszeretetünket, amikor látjuk, meddig megy el Isten az irántunk való szeretetében?

Talán magunkat is felfedezzük a passiótörténet szereplői között?

A megijedt tanítványok, a kereszt alatt álló hűséges asszonyok, a közömbös, esetleg szánakozó tömeg, a gúnyolódók, a kárörvendők, a segíteni vágyók – megannyi lehetőség az azonosulásra. És ha őszinték vagyunk, akkor bevallhatjuk, mindezekből semmi sem áll teljesen távol tőlünk.

A passió meghallgatásának nyilvánvalóan mindez célja: képzeletünk, érzelmi világunk érintésén keresztül szeretne „provokálni”, és a lehető legteljesebben bevonni minket Jézus titkába, a húsvéti titokba, hogy ne maradjunk pusztán külső szemlélői.

A mai szentírási részek teljes megértéséhez azonban még egy kulcsot kapunk a szentleckében, amely néhány rövid sorban foglalja össze a teljes húsvétot. A Filippieknek írt levél Krisztus-himnusza (Fil 2,5–11) – amely a kutatások szerint az Újszövetség legrégebbi részéhez tartozik, mert Szent Pál itt a keresztény közösség által már használt szöveget idéz – úgy ír Jézusról, mint aki az Istennel való egyenlőség láthatóságáról lemondva megalázta magát, és engedelmes volt a kereszthalálig; Isten pedig felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely minden név felett áll, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon. Érdemes egy pillanatra elidőzni itt, hogy felfogjuk ennek a súlyát:

a kereszthalálig engedelmes és felmagasztalt Jézus méltósága Izrael egyetlen Istenének méltóságával egyenlő, aki az Iz 45,23 szerint egyedül a magáénak tulajdonította az imádást, mondván, minden térd előtte hajoljon meg. 

A Filippieknek írt levél ezt az egy Istennek járó imádást a kereszthalálig menő engedelmessége miatt felmagasztalt Jézus Krisztusénak tulajdonítja. Világosan állítja tehát Jézus isteni voltát, és azt, hogy erre a tudásra a keresztre feszített Krisztus valódi ismerete által jutunk el.

Virágvasárnap és a húsvéti szent három nap szertartásainak végső célja ez: arra a hitre elvezetni, azt a hitet mélyíteni, amelyet olyan világosan tár elénk a virágvasárnapi szentlecke.

Nem egy emberi tragédia tanúi vagyunk, nem egy szerencsétlenül járt ember sorsán szánakozunk, hanem a megtestesült Isten üdvösséghozó szenvedésébe és feltámadásába való belépésre kapunk meghívást:

Jézus szenvedése Isten szeretetének a kinyilvánulása, onnan fakad a mi megváltásunk és új életünk.

Szerző: Deák Hedvig OP

Magyar Kurír