eur:
395.13
usd:
371
bux:
65286.75
2024. április 19. péntek Emma
Nyitókép: Facebook/ Six Weeks / Hat hét

Hat hét - "Óriási kihívás volt az örökbefogadásról filmet készíteni"

Hat hét. Örökbefogadás esetében ennyi idő van rá, hogy a szülés után a vér szerinti anya meggondolja magát. Ezt az időszakot mutatja be az új magyar film, mely több nemzetközi fesztiválon is sikeresen szerepelt.

A Hat hét című film elkészítése a Covid-járvány alatt kezdődött, amikor a Nemzeti Filmintézet új pályázatot írt ki különböző projektekre – mondta Romwalter Judit, a film producere az InfoRádióban.

A rendezőt, Szakonyi Noémi Veronikát 2020 júliusában kereste meg, hogy van-e új filmötlete. A filmintézet látta a film elkészítésének fontosságát, megkapták a támogatást azzal a feltétellel, hogy a forgatókönyvet fejleszteniük kell. Eközben már castingoltak, próbálták előkészíteni a forgatást.

A film rendezője és alkotótársa, Vincze Máté Artúr már évek óta kutatást végzett az örökbefogadás témájában. Az alkotást 2021 áprilisában forgatták mindössze 21 nap alatt, tavaly pedig már számos külföldi fesztiválon versenyzett.

"Azt gondolom, hogy egy elég gyors tempóban dolgoztunk" – jegyezte meg Romwalter Judit.

Megkapta a Magyar Filmkritikusok Díját a legjobb film és a legjobb női főszereplő kategóriájában is idén februárban.

Szakonyi Noémi Veronika, a rendező azt mondta,

eredetileg dokumentumfilmben gondolkodtak.

A kamera közelsége azonban túl sok nyomást helyezett volna az érintett karakterekre, ezért csinálták meg inkább fikcióban. Azonban így is fontos volt közel menniük, és a lehető legpontosabban bemutatni a kutatási tapasztalataikat.

"Egy szuper alkotócsapat készítette a Hat hetet, így nem volt olyan nehéz" – mondta Szakonyi Noémi Veronika.

Történet egy érettségi előtt álló lányról

A Hat hét egy gimnazista lányról szól, aki gyermeket vár, és úgy dönt, örökbe adja egy házaspárnak, amely már évek óta hiába várja a gyermekáldást. Nagyon nehéz időszak előtt áll, ennek a fájdalmait kísérhetjük végig a filmben.

A lány profi asztaliteniszező, ezért dönt úgy, hogy a gyermeket nem vállalja.

A történet hátteréül szolgáló kutatások alatt sok szakemberrel, civil szervezetekkel is konzultáltak. A film létrejöttét végig segítette

  • a Fészek Alapítvány,
  • a Várva Várt Alapítvány,
  • a Gólyahír Alapítvány,
  • a Bölcső Alapítvány,
  • az Örökbe.hu és
  • Székely Zsuzsanna pszichológus is.

Életet adókkal és örökbefogadó párokkal kötötték össze a a film készítőit, akik elmesélték a legintimebb történeteiket.

A rendező szerint a Hat hét

"nem egy tipikus történetet" mond el

olyan szempontból, hogy az örökbeadásokban érintett vér szerinti szülők nagy százaléka mélyszegénységben él, miközben ez a főszereplőről nem mondható el. Az sem a legtipikusabb, hogy az anya leánykorú, de

Zsófi karakterének a vázát egy valós történet inspirálta.

Romwalter Judit hozzátette: létezik nyílt és zárt örökbefogadás. A nyílt örökbefogadás lehetővé teszi, hogy az anya megismerkedjen az örökbefogadó párral – a filmben ilyet láthatunk. A rendező szerint mindkét típusú örökbefogadásnál érvényben van a hathetes szabály, a nyílt örökbefogadásnál 2014 óta, míg a zárt örökbefogadásnál mindig is volt.

A filmmel azt szeretnék elérni, hogy párbeszédet generáljon:

  • az oktatásban a felvilágosítás fontosságát,
  • az ítélkezés mentességet, hogy az örökbeadó életet adó szülőket ne ítélje el a társadalom úgy, ahogy a kutatás alatt találkoztak ezzel.

Első filmszerep

A főszereplőt játszó színésznek, Román Katalinnak ez az első filmszerepe, de meggyőző, hatásos alakítást nyújt.

"Tényleg egy őstehetség, és nagyon örülünk, hogy megtaláltuk őt erre a szerepre" – mondta a rendező. Román Katalint egy korábbi osztálytárs, Morvai Norbert ajánlotta a figyelmükbe. "Amikor bejött az első castingra, emlékszem, hogy azt gondoltuk, megtaláltuk Zsófit" – jelentette ki a rendező, hozzátéve, hogy "magával ragadó tehetség".

A rendező szerint a színész hihetetlen kitartása adta a karakter hitelességét, ugyanis

két hónap alatt profi szinten meg kellett tanulnia pingpongozni.

"Elképesztő akaraterővel és kitartással készült erre a szerepre: járt szülésfelkészítésre, Zsófival kelt és feküdt. Azt mondta nekünk, hogy ő reggel otthon hagyta a Katut, és már Zsófiként jött a forgatásra. Tényleg azt éreztük, hogy ő nem eljátszotta ezt a szerepet, hanem ő volt Zsófi" – mondta Szakonyi Noémi Veronika.

Romwalter Judit megemlítette, hogy a színésznő "végtelen alázattal" állt hozzá a karakter megformálásához. Az, hogy így játszott élete első filmszerepében, annak is köszönhető, hogy a rendező és alkotótársa rengeteget segített neki, olyan biztonságos környezetet teremtett neki, hogy a kamera előtt is komfortosan tudott létezni.

A film sikerének titka a producer szerint az, hogy a témája univerzális, és a világ minden országában érvényes. Az örökbeadásról, örökbefogadásról filmet készíteni nagy kihívás, ritkán készül alkotás az életet adó anya szemszögéből.

"Az egyik legfontosabb dolog az volt, hogy ítélkezésmentesen mutassuk be ezt a szemszöget.

Mi, emberek sajnos hajlamosak vagyunk arra, hogy ítélkezzünk anélkül, hogy tudnánk, az a másik ember éppen milyen élethelyzetben van, min megy keresztül, és a döntése mások életét miként fogja megváltoztatni" – mondta Romwalter Judit.

Hozzátette: a film olyan szakmai színvonalon készült, ami bárhol megállja a helyét, és hozza magával, hogy a filmnek van egy nemzetközi útja. Már számos országban megvették, ami lehetővé teszi, több emberhez eljusson.

Szakonyi Noémi Veronika szerint amellett, hogy a téma univerzális, egyben specifikus is, hiszen a magyar valóságba ágyazott, és ez egy izgalmas szempont külföldön is.

Romwalter Judit kiemelte: nagyon örül annak, hogy be merték vállani azt a kockázatot, hogy a főszerepet Román Katalinra bízták. Arra biztatja a rendezőtársait, hogy merjenek kockázatot vállalni új színészekkel.

"Köszönöm minden stábtagnak és színésznek, aki vállalta a munkát ebben a filmben. Hihetetlen sok kihívással néztünk benne szembe, a világjárvány közepén kellett ezt a munkát megcsinálnunk" – mondta a producer. "Én pedig arra bátorítom a hallgatókat, hogy szavazzanak bizalmat a magyar filmeknek, mert szuper filmek vannak most is" – tette hozzá Szakonyi Noémi Veronika rendező.

A Hat hét című filmet március 23. óta játsszák országszerte, és angol feliratos verzióval is megetkinthető.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×