Alapjogokért: A magyarok Orbán Viktort támogatják
Az írásos összegzés szerint mintegy egy évvel a 2022-es országgyűlési választás után is töretlen Orbán Viktor népszerűsége, akit tízből hat magyar most is szívesen lát a miniszterelnöki székben.
Utoljára frissítve: 2023. április 1. 10:06
2023. április 1. 09:46

Orbán Viktor – kormany.hu/Árvai Károly

A biztos szavazók jelentős többsége, 58 százaléka Orbán Viktor miniszterelnököt támogatja, míg egykori kihívóját, Márki-Zay Pétert a megkérdezettek 18 százaléka szeretné kormányfői pozícióban látni - derült ki az Alapjogokért Központ legfrissebb, ezer ember megkérdezésével készült közvélemény-kutatásából, amelynek eredményéről szombaton tájékoztatták az MTI-t.

Az írásos összegzés szerint mintegy egy évvel a 2022-es országgyűlési választás után is töretlen Orbán Viktor népszerűsége, akit tízből hat magyar most is szívesen lát a miniszterelnöki székben.
   
"A 2010 óta hivatalban lévő kormányfő minden társadalmi csoportban nagyobb támogatottságnak örvend, mint korábbi kihívója, a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje" - írták.
   
A jogi elemző intézet ennek okai között említi az ukrajnai háború kapcsán tanúsított "békepárti testtartást", a munkahelyek aktív védelmét, a kibővített családpolitikai intézkedéseket, a 13. havi nyugdíjat vagy "az elhibázott brüsszeli" szankciók okozta infláció elleni fellépést.
   
Mint jelezték, ezek mind olyan ügyek, amelyekben a magyar választópolgárok többsége a nemzeti oldal álláspontját osztja, míg az ellenzék javaslatait elutasítja.
   
Az Alapjogokért Központ megállapítása szerint ezek alapján látható, hogy csak akkor lehet sikeres politikát megvalósítani Magyarországon, ha az a nemzeti érdekeken alapul "és nem a külföldről érkező, több csatornán átguruló dollárokon".
   
"Súlyosbítja a helyzetet az ellenzék pénteken tanúsított, magyar nemzeti érdeket figyelmen kívül hagyó magatartása, aminek következtében nem szavazták meg a kormánypártok békepárti határozati állásfoglalását, miközben a fegyverszállításokat szorgalmazó, saját módosító indítványaikat támogatták" - áll a közleményben.
   
Ismertetésük szerint Márki-Zay Péter népszerűségi indexe a miniszterelnöki számokkal ellentétben "tartósan alacsony".
   
"A baloldal bukott kormányfő-jelöltjét" 2022 második hetében az aktív szavazók 26 százaléka támogatta, ám a kampány alatt számtalan kommunikációs hibát követett el, szinte minden társadalomi csoportot megsértve a kirohanásaival: "ostobaságnak" nevezte a rezsicsökkentést és az alapvető élelmiszerek átmeneti hatósági árkorlátozását, "böszmeségnek" titulálta a 13. havi nyugdíjat, valamint arról is beszélt, hogy nem tartja szükségesnek a minimálbért, eltörölné a gyermekvédelmi törvényt, befogadná a migránsokat, de utalást tette arra is, hogy számon tartja azt, ki zsidó és ki nem zsidó a Fideszben - sorolta a kommüniké.
   
Úgy vélték továbbá, hogy Márki-Zay Péter "megbotránkoztató politikai szerepléseit" csak tovább fokozta a "guruló dollárok" néven elhíresült pártfinanszírozási botrány és az ennek köszönhető háborúpárti politikája.
   
A "skandalumban" érintettek arra törekedtek, hogy többségében külföldi erőforrások segítségével leváltsák a demokratikusan megválasztott nemzeti kormányt. A külföldi dollárokért cserébe a baloldal a magyar érdekkel és közvéleménnyel ellentétes, az orosz-ukrán konfliktus eszkalációját támogató álláspontot fogalmazott meg több alkalommal. Márki-Zay Péter jelenlegi, alig 18 százalékos támogatottsága híven tükrözi a baloldal eddigi politikájának "sikerét", az ellenzéki pártok általános elutasítottságát - olvasható az összegzésben.
   
A közvélemény-kutatás módszertanáról azt közölték, hogy március 27-29. között telefonos adatfelvétellel, CATI-módszerrel készült, az 1000 fős minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra.

MTI
Címkék:
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • Számháborúzó ütközetek Kijev és Moszkva között
    Nagyotmondás helyett most kicsitmondásról beszélhetünk: semmi értelme nem volt Zelenszkij hazugságának. Leglelkesebb hívei sem vették komolyan, amit mondott. Akkor miért mondhatta?
  • A brüsszeli szélsőség migránsbetelepítést tervez
    Az Európai Bizottság európai közpénzből átfogó migrációpárti kampányt indítana minden tagállamban, hogy kedvező színben tüntesse fel a migrációs paktumot, a migrációpárti kampányba az EU tagállami képviseleteit is bevonnák - mondta Rétvári Bence.
  • Kapcsolat a terroristák és az ukrán nacionalisták között
    Alekszandr Bortnyikov, az FSZB igazgatója kedden azt mondta, hogy Kijev közvetlenül részt vett az iszlamisták által elkövetett terrortámadás megszervezésében. A támadás előkészítésében pedig nyugati titkosszolgálatok vettek részt.
  • A hazaszeretet meggyökereztetését faültetés is szolgálja
    Mi, kereszténydemokraták tudjuk, hogy ez a világ nem a sajátunk, kölcsön kaptuk unokáinktól, gyermekeinktől, s vigyázunk rá, hogy ők is élhessenek majd benne. Az akció azt is szimbolizálja, hogy míg a baloldal csupán beszél, a kereszténydemokraták cselekszenek” – mondta a kormánypárti politikus.
MTI Hírfelhasználó