eur:
393.67
usd:
364.6
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Egy érdeklődő a Libri Könyvpalotában 2015. október 10-én, a harmadik Olvasás éjszakáján. Az esemény elsődleges célja, hogy a könyves kultúrát, az olvasást mint örömforrást mutassa be.
Nyitókép: MTI Fotó: Balogh Zoltán

Súlyos döntést hozott a Libri

A 2016-ban alapított irodalmi díjakat a vállalat közleménye szerint idén már nem adják át.

A díjak odaítélése helyett 2023-tól a Libri-Bookline gazdasági erőforrásait olyan olvasásnépszerűsítő programokra összpontosítja, amelyek közelebb hozzák az olvasást a szélesebb közönséghez, és amelyek a kortárs irodalom mellett más műfajokkal is megismertetik a kultúra iránt érdeklődőket. Többek között ara is fel akarják hívni a figyelmet, hogy az olvasás a pillanatnyi élményen túl a mentális egészség megőrzéséhez is hozzájárul – közölte a társaság.

A Libri irodalmi díjakat az előző év legjobb magyar szépirodalmi könyvei érdemelték ki. A hétéves fennállása Libri-díjat nyert: Rakovszky Zsuzsa, Jászberényi Sándor, Tompa Andrea, Szvoren Edina, Láng Zsolt, Bereményi Géza, Krasznahorkai László. Minden évben közönségdíjat is kiosztottak, ezeket Bartis Attila, Kepes András, Bödőcs Tibor, Krusovszky Dénes és Grecsó Krisztián nyerte, Bödőcs és Grecsó kétszer is megkapta a közönség elismerését – írja a hvg.hu.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Spanyol szupervonat-gyártót vennének magyarok - Miért izgalmas ennyire a Talgo?

Spanyol szupervonat-gyártót vennének magyarok - Miért izgalmas ennyire a Talgo?

Pár hónapja már voltak pletykák, március elején pedig hivatalossá vált, hogy spanyol vonatgyártót venne egy magyar befektetői csoport, több mint 200 milliárd forintért. A hírek szerint a spanyol kormány igyekszik keresztbe tenni a Talgo nevű cég felvásárlásának, és nemrégiben felbukkanhatott egy újabb potenciális vevő is, így korántsem biztos a siker. Összeszedtük, hogy hol tart most a sztori, hogy mit gyárt pontosan a Talgo, és hogy miért kell ennyire a spanyol cég a magyar befektetőknek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×