Spanyolországban őrizetbe vettek egy katalán függetlenségi politikust
2023. március 28. 23:02

A spanyol hatóságok őrizetbe vették Clara Ponsatí katalán függetlenségpárti európai parlamenti (EP) képviselőt kedden Barcelonában, aki öt év után tért vissza Spanyolországba, ahol letartóztatási parancs volt ellene érvényben.

Ponsatí: "No he vingut a fer cap pacte, sinó a continuar el combat i  plantar cara"

A katalán hazafi – ccma

Elfogása előtt Ponsatí sajtótájékoztatón elmondta: azután döntött visszatéréséről, hogy 2022 végén a spanyol törvényhozás módosította az ibériai ország büntető törvénykönyvét, és megszüntette az egyetlen olyan bűncselekményt, amely börtönnel fenyegette volna. Várható őrizetbe vételét jogellenesnek nevezte EP-képviselői mentelmi jogára hivatkozva.
   
A szeparatista politikus, aki a regionális katalán kormány egykori oktatási miniszter volt, 2017 októberében hagyta el hazáját Carles Puigdemont katalán elnökkel és három másik kormánytaggal együtt az alkotmányellenesen megtartott elszakadási népszavazás és a katalán függetlenségi nyilatkozat egyoldalú elfogadását követően.
   
Távollétében a spanyol legfelsőbb bíróság vádat emelt ellene engedetlenség és zendülés bűncselekménye miatt.
   
A bíróság 2019 októberében Puigdemont kormányának hét, Spanyolországban maradt tagját és két katalán civil politikai szervezet vezetőjét börtönbüntetésre ítélte. A spanyol kormány 2021 júniusában részleges kegyelemben részesítette és szabadon engedte őket.
   
Az EP a spanyol hatóságok kérésére két évvel ezelőtt felfüggesztette Clara Ponsatí, valamint Carles Puigdemont és Toni Comín katalán EP-képviselők mentelmi jogát. A döntés elleni fellebbezésüket az Európai Unió Bírósága elutasította. Tavaly májusban azonban a jogi testület felfüggesztette a határozat végrehajtását, és ezzel ideiglenes jelleggel visszaállította az EP-képviselők mentelmi jogát.
 

MTI
Címkék:
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • Számháborúzó ütközetek Kijev és Moszkva között
    Nagyotmondás helyett most kicsitmondásról beszélhetünk: semmi értelme nem volt Zelenszkij hazugságának. Leglelkesebb hívei sem vették komolyan, amit mondott. Akkor miért mondhatta?
  • A brüsszeli szélsőség migránsbetelepítést tervez
    Az Európai Bizottság európai közpénzből átfogó migrációpárti kampányt indítana minden tagállamban, hogy kedvező színben tüntesse fel a migrációs paktumot, a migrációpárti kampányba az EU tagállami képviseleteit is bevonnák - mondta Rétvári Bence.
  • Kapcsolat a terroristák és az ukrán nacionalisták között
    Alekszandr Bortnyikov, az FSZB igazgatója kedden azt mondta, hogy Kijev közvetlenül részt vett az iszlamisták által elkövetett terrortámadás megszervezésében. A támadás előkészítésében pedig nyugati titkosszolgálatok vettek részt.
  • A hazaszeretet meggyökereztetését faültetés is szolgálja
    Mi, kereszténydemokraták tudjuk, hogy ez a világ nem a sajátunk, kölcsön kaptuk unokáinktól, gyermekeinktől, s vigyázunk rá, hogy ők is élhessenek majd benne. Az akció azt is szimbolizálja, hogy míg a baloldal csupán beszél, a kereszténydemokraták cselekszenek” – mondta a kormánypárti politikus.
MTI Hírfelhasználó