Északi Áramlat - Moszkva ragaszkodik a robbantások kivizsgálásához
2023. március 28. 18:48

Oroszország sajnálja, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) nem támogatta az Északi Áramlat gázvezetékek ellen elkövetett diverzánscselekmény nemzetközi kivizsgálását kezdeményező orosz-kínai határozattervezetet, Moszkva ugyanakkor ragaszkodik hozzá, hogy ez a vizsgálat megtörténjen - közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságírókkal.

"Természetesen sajnálattal viszonyulunk ehhez (a BT-döntéséhez). Úgy gondoljuk, hogy mindenkinek érdekeltnek kell lennie az objektív vizsgálatban, amelybe az összes érdekelt felet bevonják, mindenkit, aki fényt deríthet ennek a terrorcselekménynek a felbujtóira és elkövetőire. Ezt rendkívül fontosnak tartjuk, sajnáljuk, hogy a kezdeményezés nem ment át, de természetesen az orosz fél továbbra is azon lesz, hogy ne hagyja ezt a témát eltussolni" - mondta a Kreml szóvivője.
   
Peszkov nem fejtette ki, hogy Moszkva milyen konkrét lépésekre készül az ügyben, csak annyit közölt, hogy minden tőle telhetőt megtesz, és továbbra is ragaszkodik a nemzetközi vizsgálathoz.
   
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a tárca honlapján közzétett nyilatkozatában az orosz fél csalódottságának adott hangot a BT-szavazás eredménye miatt. Mint írta, az orosz-kínai tervezet figyelembe vette az összes konstruktívan gondolkodó partner aggályait, tárgyilagos és átfogó vizsgálat lefolytatását indítványozta annak érdekében, "hogy bíróság elé állítsák azokat, akik felelősek a polgári infrastruktúra egyik jelentős ipari létesítményét ért, súlyos környezeti és gazdasági következményekkel járó, példátlan szabotázsért".
   
Úgy vélekedett, a Nyugat - azzal, hogy vonakodott másokat is bevonni a német, a dán és a svéd hatóságok folyamatban lévő nyomozásába -, elszalasztotta az esélyt, hogy egyértelmű üzenetet küldjön, miszerint a jövőben nem ismétlődnek meg ilyen támadások.
   
"A globális energetikai infrastruktúra biztonsága most közvetlen veszélyben van. Ez pedig minden olyan államot érint, amely földgázt exportál, szállít vagy importál" - írta Zaharova, aki leszögezte, hogy Moszkva továbbra is szorgalmazni fogja a felelősségre vonást.
   
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn elvetette a Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásának nemzetközi kivizsgálásáról szóló orosz-kínai határozattervezetet. A dokumentumot az ülésen három ország - Oroszország, Kína és Brazília - támogatta, ellenszavazat nélkül, 12 tartózkodás mellett, így az nem kapta meg az elfogadáshoz szükséges kilenc szavazatot.
   
A határozattervezetben azt javasolták, hogy António Guterres ENSZ-főtitkár kapjon megbízást egy független nemzetközi bizottság felállítására, amelynek feladata "átfogó, átlátható és pártatlan vizsgálat lefolytassa az Északi Áramlat és az Északi Áramlat 2 gázvezetékek elleni szabotázs minden vonatkozásával kapcsolatban, beleértve a szabotázs elkövetőinek, támogatóinak, szervezőinek és cinkosainak azonosítását".

MTI
Címkék:
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • Számháborúzó ütközetek Kijev és Moszkva között
    Nagyotmondás helyett most kicsitmondásról beszélhetünk: semmi értelme nem volt Zelenszkij hazugságának. Leglelkesebb hívei sem vették komolyan, amit mondott. Akkor miért mondhatta?
  • Nagypéntek
    A megbocsátás, a megtérés, a Krisztushoz fordulás napja ez. Jézus, aki meghalt az emberekért, "meghív minket, hogy leborulva előtte megvalljuk, ő az egyedüli Megváltó és ezzel elismerjük, hogy rászorulunk segítségére".
  • Várjárás mint húsvéti élmény
    Seregben tündöklő és fénylő frissesség – írta a költő a végek dicséretekor. Ez a hangulat pezsdíti föl a várjáró magyarokat. Eleink hősiesen védték az országot, e harc helyszíneinek fölkeresésére a húsvét jó alkalmat kínál.
  • Lavrov már békülne
    A miniszter felhívta a figyelmet arra: a Nyugat "gyanúsan aktívan bizonygatja", hogy a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központ elleni támadást az Iszlám Állam terrorszervezet követte el, és senki más nem gyanúsítható, főleg Ukrajna nem.
MTI Hírfelhasználó