Nyitókép: amnestyusa.org

 

Kettős, rasszista mércét alkalmaz a Nyugat az emberi jogok megsértésével kapcsolatos helyzetek kezelésében – ez az egyik legfontosabb megállapítása az Amnesty International éves jelentésének. A nemzetközi jogvédő szervezet példaként az ukrán, illetve a más országokból származó menekültekkel való bánásmód közötti különbségeket hozza fel.  Az Amnesty International vezető kutatási és szakpolitikai tanácsadója, Philip Luther azt mondja, többnyire más bánásmódban részesülnek azok, akik Szíriából és Afganisztánból menekülnek el a háború és az elnyomás elől:

 

„Az Egyesült Államok például hangos kritikusa Oroszország Ukrajnával szembeni agressziójának, és üdvözlendő, hogy több tízezer ukrán menekültet befogadott, a haiti menedékkérőkkel szemben viszont önkényes fogva tartást, megalázó, faji alapú bánásmódot alkalmaz.”

 

Az Amnesty International szerint kontraproduktívak voltak az Oroszország elleni egyes lépések. A jelentés ezek közt említi, hogy az ENSZ Közgyűlése az ukrajnai offenzíva elítéléséről szavazott, illetve, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság vizsgálatot indított ukrajnai háborús bűncselekmények ügyében.

 

 hirdetes_810x300  

„Mások mellett az európai államok is kettős mércét alkalmaztak, mert Oroszország elítélése közben elnézték szövetségeseik, például Szaúd-Arábia, Egyiptom vagy Izrael hasonló jogsértéseit, vagy bűnrészesek is voltak azokban.”

 

– tette hozzá Philip Luther. Jelentésében az Amnesty International felhívja a figyelmet a tiltakozások elleni túlzott fellépésre is. A szervezet felszólítja a kormányokat, hogy hagyjanak fel az indokolatlan erőszak alkalmazásával.

 

Euronews

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!