eur:
394.34
usd:
370.1
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Nyitókép: ATV/YouTube

Megszólalt Kis-Benedek József: kiderült, miért lett rosszul élő adásban - itt megnézheti az inforádiós interjúját

Az orvosok nem találtak komoly problémát a biztonságpolitikai szakértő kivizsgálása során.

Múlt héten az ATV egyik műsora közben lett rosszul Kis-Benedek József, a biztonságpolitikai szakértő most a televízióban mondta el, pontosan mi történt – írja az atv.hu.

A stáb ájulásakor rögtön Kis-Benedek József segítségére sietett, a mentőket is riasztották és a szakértőt a Honvédkórházba szállították, ahol EKG-vizsgálatot végeztek rajta, ami kimutatta, hogy nem súlyos az állapota. Elmondása szerint azon a napon rendkívül túlhajszolta magát, emellett keveset ivott, így ezek együttese okozhatta az ájulást.

Elárulta azt is, hogy a kórházban éjjel kivizsgálták, majd kezelésbe vették, másnap délután egy óra körül pedig haza is engedték. Az orvosok semmi komoly gondot nem találtak nála, a leletei rendben voltak, így ők is arra jutottak, hogy a kimerültség és a kiszáradás okozhatta a problémát.

Kis Benedek József legutóbbi szereplése az Inforádió Aréna c. műsorában:

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×