Kővel eltorlaszolt barlangjaink

Nézőpont – 2023. március 25., szombat | 16:00

Nagyböjt 5. vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 11,1–45)

Többször is voltam temetésen az elmúlt időszakban. Ott álltam a koporsó mellett, és amikor az elhunytat leeresztették a sírba, Lázár jutott eszembe. Ha most előjönne a sírból! Egy ilyen csoda helyre tenné a világunkat, teljesen átértelmezné abszolútnak vélt, földies értékrendünket. Egy ilyen csoda után talán az egész századot úgy tudnánk leélni, hogy béke van, nem gyűlöljük egymást, és nem félünk a jövőtől, hiszen Isten ennyire szeret bennünket: a halálon túl is életet ad. Ha nem volna pusztulás, amitől félünk, talán mi magunk is felhagynánk a pusztítással. 

Bár az is igaz, hogy Lázár feltámasztása után sem tért meg a világ. A csoda már abban az időben sem sokáig tartott. Hát még ma! Ha páran meg is térnének egy ilyen csodálatos esemény hatására, a többiek valószínűleg csalást kiáltanának, vagy azt állítanák, hogy mindez meg sem történt. Rosszabb esetben pedig belekötnének Jézus származásába (názáreti!) vagy viselt dolgaiba (De hát ez szombaton gyógyít!). A csodáról esetleg a csodatévő kétes erkölcseire (Utcanőkkel állt szóba!) tennék át a hangsúlyt. A ma élő írástudók és farizeusok tevékenysége folytán Jézus már jóval a nagyhét előtt karaktergyilkosság áldozatává válna. 

De Jézus akkor is odamenne barátja, Lázár sírjához, mert ő szabad ember. Úr a halálon. Barátai fontosabbak neki, mint akár a szombat törvénye, akár az emberek elvárásai. Még az Atyja által alkotott fizikai törvényeknél is fontosabb neki Lázár.

A mi személyes feltámadásunk is át fog hágni minden földi szabályt. 

A kővel elzárt barlangsírba azonban nem megy be. Megáll kívül, és onnét hívja Lázárt. Én biztosan bementem volna. Siettem volna, hogy a barátom minél kevesebbet legyen egyedül a halál magányában. Mert van-e rosszabb annál, mint hogy be vagyunk zárva egy sírbolt sötétjébe? Hiszen ettől szorongunk minden beszorított helyzetünkben. Attól félünk, hogy magányunk, kiszolgáltatottságunk, elfeledettségünk, társtalanságunk mindentől megfoszt bennünket. A saját halálunk csak a miénk, képtelenség megosztani. Talán ezért nem ment be a barlangba Jézus. Nem vette el a halált, hanem kiszabadít minket onnét. Nem törölte el a magányt, hanem megmutatja a végét. Nem veszi ki az életünkből a szenvedést, hanem új távlatot tár fel belőle.

Így lett Lázár feltámasztása máig ható csoda azok számára, akik akár csak egyszer is voltak már bezárva sötét magányban. Jézus nem a világot változtatta meg. Nem tett rendet a társadalomban vagy a politikában.

Nem törölte el sem a halált, sem a magányt, sem a kiszolgáltatottságot. Csak megmutatta, hogy mi van utána igazából. Hogy utána van csak igazából valami. És hogy ez már itt is, mindenütt érezhető, közöttünk van.

Aki volt már akárcsak egyszer is kővel eltorlaszolt barlangban, és meghallotta Jézus ott is szólító szavát, az többé már nem fél. Annak többé már nem kell helyre tenni a világunkat, mert a rend már ott van benne.

Szerző: Juhász-Laczik Albin

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria