Káčer: A magyar kormány kritikája nem a szlovákiai magyarok ellen irányul

Rastislav Káčer külügyminiszter szerint a szlovákok nehezen viselik a Trianon miatti siránkozást (TASR-felvétel)
Pozsony |

Rastislav Káčer (Demokraták) külügyminiszter szerint az esetleges magyar revízióról szóló kijelentései nem a szlovákiai magyarok ellen irányultak. A szakértő szerint a tárcavezető lehetett volna visszafogottabb.

Káčer az elmúlt időszakban több megnyilvánulásában is bírálta Orbán Viktor kormányát. Aggodalmát fejezte ki a téren is, hogy Magyarország az orosz politikát követve területi igényekkel léphet fel Szlovákiával szemben. Korábban ugyanis arról beszélt, ha Moszkva Ukrajnában győzne, Budapest akár területeket követelhet Szlovákiától. Káčer a Denník N-nek adott interjújában pedig azt nyilatkozta, nincs szükség semmilyen hírszerzési forrásra ahhoz, hogy tisztán láthassuk Magyarország szándékait; elég, ha a nyilvános kijelentéseket figyeljük ahhoz, hogy láthassuk, milyen veszély fenyeget. Bár nyilatkozata szerint nem gondolja, hogy Magyarország valaha is lerohanná Szlovákiát, külügyminiszteri pozíciójából kötelessége a legrosszabb forgatókönyveket is számba venni és enyhe paranoiával állni a világ történéseihez.

Míg Káčer számtalanszor bírálta a magyar kormányt és Orbán Viktort, a szlovákiai magyarokról eddig nem ejtett szót. Ennek fényében kereste meg lapunk a minisztert, hogy megtudjuk, ugyanolyan potenciális veszélyforrásnak tekinti-e a szlovákiai magyarokat, mint Magyarországot és az Orbán-kormányt. A külügyminiszter az írásban megküldött válaszaiban erre azt felelte: „Az állampolgárok semmilyen csoportja nem jelent veszélyt az államra.” Állítása szerint nem létezik semmiféle kollektív veszély, ami a vallási, nemzetiségi vagy kulturális csoportoktól eredne. Kifejtette, a szlovákiai magyarok szlovák állampolgárságuknál fogva az ország természetes részét alkotják és ugyanúgy itthon érezhetik magukat, mint az állam többi polgára. Káčer szerint ez annak is köszönhető, hogy Szlovákia egy többvallású, többnemzetiségű és kulturálisan sokszínű ország.

Nem a magyarok ellen

A külügyminiszter tagadja, hogy retorikájával és megnyilvánulásaival magyarellenes hangulatot keltene a szlovák társadalomban, mint annak idején Vladimír Mečiar. Ezt a következőképpen próbálja indokolni: „A magyar kormány kritikája nem a szlovákiai magyarok ellen irányul.” Állítása szerint nem tapasztal semmiféle magyarellenes hangulatot Szlovákiában. „Ilyesmit legutóbb Robert Fico sajtótájékoztatói után éreztem, amiket Malina Hedvig megtámadásával kapcsolatban tartott” – nyilatkozta lapunknak Káčer. Úgy látja, az elmúlt 30 évben a szlovákiai magyarokat vagy Budapestet nem érte ennél súlyosabb támadás.

Káčer a továbbiakban kifejtette, nem gondolja, hogy a szlovákok általánosságban magyarellenesnek lennének. „Éppenséggel csak érzékenyek a magyar irredentizmusra és folyamatos siránkozásra Trianon történelmi igazságtalansága felett”. Ezek után a miniszter leszögezte, a szlovákiai magyarok szintén tulajdonosai a közös országunknak és itt vannak otthon.

Lemondását követelték

A szlovákiai magyar politikusok egy része éles bírálattal reagált Káčernek az esetleges magyar revízóról tett kijelentéseire. Forró Krisztián, a Szövetség elnöke egyenesen a tárcavezető leváltását követelte. „Uszít, hergel, provokál!” – írta a közösségi oldalán. Gyimesi György, a kormányzó OĽaNO parlamenti képviselője pedig azzal hozta összefüggésbe a miniszter megnyilvánulásait, hogy a dunaszerdahelyi DAC labdarúgóinak autóbuszát Besztercebányán tojással dobálták meg. Káčer miniszteri kinevezését egyébként az OĽaNO is támogatta.

Michal Vašečka szociológus, politikai kommentátor Káčernek az esetleges magyar revízióról tett kijelentéseiről elmondta, a külügyminiszter megnyilvánulásai szerinte túlságosan nyomatékosak voltak. Hozzátette, erről egyébként a szlovák–magyar viszonyokkal foglalkozó szakemberek között konszenzus van. Vašečka szerint a nemzetközi klíma szempontjából is szerencsétlenek az ilyen expresszív kijelentések, hiszen a V4-es együttműködés már ettől függetlenül is megremegett. A szociológus úgy látja, a külügyminiszter természetesen kommentálhatja a szomszédos országok politikáját, de mindezt sokkal visszafogottabban kell tennie.  Arra emlékeztetett, a Mečiar-korszakban Szlovákia szomszédai is kritikát fogalmaztak meg Pozsonnyal szemben, de igyekeztek visszafogottak maradni, hiszen az egyes államok viszonyait nem akarták hosszú távon elrontani, a bírálatokat az aktuális kormányokra vonatkoztatták. „Nyilván a jelenlegi szlovák kormány sem lesz örökké hivatalban, és Orbán Viktor sem lesz örökké hatalmon” – tette hozzá.

Trianon-empátia

Vašečka arról is beszélt, megérti, hogy Káčer kijelentései sértőek lehettek egyes szlovákiai magyarok számára. „De nem gondolom, hogy ezeknek a megnyilvánulásoknak közvetlen hatása lenne rájuk” – jelentette ki. Viszont úgy látja, mindennek közvetett befolyása lehet a magyar közösségre. Hiszen ha Budapest és Pozsony között romlott a viszony, akkor ezt előbb-utóbb a szlovákiai magyarok is megérezték. A szakértő szerint ettől most azonban nem kell tartani, ugyanis többek között a korábbi külügyminiszter, Ivan Korčok és Eduard Heger (Demokraták) is kritizálták kijelentései miatt Káčert. Vašečka úgy véli, ha elő is fordul egy-egy magyarellenes megnyilvánulás, nem lehet megállapítani, mennyire a jelenlegi külügyminiszter megnyilatkozásaiban keresendő annak az eredete. „De pont azért, mert nem tudjuk, visszafogottnak kell lenni a nyilatkozatok terén. Ez mindkét oldalra vonatkozik” – tette hozzá. Szerinte Káčer is árnyalhatná a Magyarországról, a magyar kormányról tett kijelentéseit. Azzal kapcsolatban pedig, hogy a külügyminiszter szerint a szlovák társadalom érzékenyen reagál a Trianonnal kapcsolatos témákra, Vašečka arról beszélt, ez a jelenség némileg háttérbe szorult. „A szlovák társadalom erre igazából a 90-es években volt érzékeny, az utóbbi években ez azonban visszaszorult” – mondta azzal, a szlovák oldalon bizonyos esetekben még a magyarok Trianon-traumájával kapcsolatos empátia is megjelent.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?