Fotó: illusztráció

Szeptember elsejétől újabb törvény léphetne életbe a súlyosan egészségkárosult gyerekek segítésére az oktatás és a szabadidős tevékenység folyamán.

A törvényjavaslat alapján anyagi juttatást biztosítanának az iskolákban működő asszisztensek részére. A törvénymódosítási javaslatot a független képviselő Jana Žitňanská, a Sme ľudí képviselője Vladimíra Marcinková, az OĽaNO képviselője Lucia Drábiková és a SaS képviselője Ondrej Dostál terjesztették a parlament elé. A parlament a mai napon második olvasatra bocsátotta a fenti képviselők kezdeményezését.

„A benyújtott törvényjavaslat célja, hogy megteremtse a feltételeket személyi asszisztensek biztosítására a súlyosan egészségkárosult gyerekek és fiatalok számára az egész tanítás és a szakköri illetve szabadidős tevékenység idején is” – így fogalmaztak a képviselők a beterjesztés indítékaként.

A változást a képviselők szerint az jelentené, hogy a súlyosan egészségkárosult gyerekek számára már az óvodában, majd az alapiskolában és később a középiskolában is egyéni, személyi asszisztenst biztosítanának, azaz nem pedagógiai asszisztenst.

A személyi asszisztens tevékenysége ugyanis homlokegyenest eltérne a pedagógus asszisztensétől.

„A személyes, egyéni asszisztensek tevékenysége, közreműködése az iskolákban és az oktatási intézményekben jelentősen hozzájárulhatna az érintett gyerekek és fiatalok integrálódásához a tanulás folyamán, lényegesen jobban bekapcsolódhatnának az oktatási folyamatba” – szögezték le a képviselők. Ugyanakkor az iskolákat és oktatási intézményeket kötelezhetnék az asszisztensekkel való együttműködésre.

Amennyiben a parlament elfogadja az előterjesztett törvényjavaslatot, az már ez év szeptember 1-jétől érvénybe is lépne.

(BM/Felvidék.ma/teraz.sk)