Az Amazon.com Inc., a világ legnagyobb online kiskereskedője globálisan további 9 ezer álláshelyet szüntet meg a bizonytalan gazdasági helyzet miatt - jelentette be a cég.
A társaság novemberben munkaerő-felvételi stopot hirdetett, majd január elején bejelentette, hogy 18 ezer álláshelyet szüntet meg. Ez volt az eddigi legnagyobb létszámleépítés az amerikai technológiai szektoron belül, azonban a hétfői bejelentés szerint a vállalat további költségcsökkentésre kényszerül a bizonytalan gazdasági környezetben.
Az Amazon a 2022. harmadik negyedéves jelentése szerint globálisan 1,5 millió embert foglalkoztatott. A cég amerikai munkavállalóinak száma 1,1 millió körül mozog, ezzel a második legnagyobb munkáltató az Egyesült Államokban.
Az Amazon február elején közzétett negyedéves jelentésében közölt kilátások csalódást okoztak a befektetők körében. A szakértők azt is negatívan értékelték, hogy a cég felhőszolgáltatása, amely jelentős mértékben járul hozzá a vállalat profitjához, nem bővült a várt mértékben.
A gazdasági környezet romlása, a magas infláció és a fogyasztói kiadások csökkenése jelentősen rontotta a technológiai cégek kilátásait. A nagy amerikai technológiai cégek közül számos vállalat jelentett be jelentős létszámleépítést az utóbbi hónapokban. A Meta, a Facebook anyacége novemberben 11 ezer fős, majd a múlt héten újabb 10 ezer fős leépítést jelentett be.
Idén januárban és februárban 2009 óta a legmagasabbra, csaknem 181 ezerre emelkedett a bejelentett létszámleépítések száma az Egyesült Államokban, az elbocsátások több mint harmada a technológiai szektorban történt, azonban jelentős leépítések vannak a kiskereskedelmi és a pénzügyi szektorban is. A vállalatok igyekeznek csökkenteni költségeiket a bizonytalan gazdasági kilátások közepette - derült ki a Challenger, Gray & Christmas Inc. munkaközvetítő cég márciusi jelentéséből.
(MTI)