Az öt és fél éve tartó felújítás után ismét Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között jár a 3-as metró.
A Budapesti Közlekedési Központ korábban azt közölte az MTI-vel, hogy hétfő délutántól hétköznaponként teljes vonalon jár a 3-as metró, de - tették hozzá - a Nagyvárad téren és a Lehel téren még tart a felújítás, ezért ezeken az állomásokon nem állnak meg a szerelvények.
A lezárt állomások környéke pótlóbusszal és egyéb járatokkal közelíthető meg.
Hétvégenként csak Újpest-központ és a Göncz Árpád városközpont között közlekednek a szerelvények.
A Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni. A 3-as metró felújítása várhatóan májusban fejeződik be teljesen.
KezdőlapBelföldDélutántól újra teljes vonalán jár a 3-as metró
Megszaporodtak a magyar rendszámú autók a szlovák–magyar határhoz közel fekvő szlovákiai üzletközpontok parkolóiban. A Magyarországról érkező vásárlók megnövekedett számához az is hozzájárul, hogy három éve nem látott mélypontra esett vissza a drágulás üteme Szlovákiában.
A tojás árát főként a kereslet határozza meg. A húsvéti roham után őszig jelentősen visszaesik a fogyasztás, ez pedig az árakat is csökkenti. Erre a hazai termelők is felkészültek.
Magyarország nemzetközi kulturális pozícióját mutatja, hogy a londoni Viktória és Albert Múzeum először Budapestre utaztatja nagy sikerű Dívák és Ikonok című kiállítását, amelyet a Magyar Zene Háza magyar művészek történeteivel, tárgyaival egészített ki – mondta Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár a tárlatot megnyitó beszédében.
A tavaly az év kerékpárútjának választott Wenckheim-kerékpárutat is bejárhatják azok a biciklisek, akik indulnak a Háromváros Kerékpáros Fesztivál túráján.
Összecsapások alakultak ki Franciaország csendes-óceáni szigetén, ahol a szeparatista mozgalom tagjai régóta Új-Kaledónia elszakadását követelik. A közelmúltban három alkalommal is népszavazást tartottak a tengerentúli területen, ám akkor az önállóságot követelő hangok elbuktak. A mostani események azt mutatják, hogy az elszakadás vágya még mindig ott van a helyiekben és akár elhozhatja egy új ország létrejöttét a világon.