Nincs nyugalom Franciaországban: napok óta tartanak a zavargások több nagyváros utcáin. A kormány új nyugdíjreformjának bevezetését próbálják megakadályozni. Szombaton is ezrek vonultak fel, de a demonstrációk Párizsban és másutt is szélsőséges indulatokba csaptak át. A rendbontók megint gyújtogattak, kirakatokat törtek be, és rátámadtak a rendőrökre is.
Kukákat gyújtottak fel a tüntetők Párizs utcáin. Félelmetes látvány volt, ahogy hatalmas tüzek égtek mindenhol. A tiltakozók barikádokat is emeltek, és láthatóan újabb összecsapásra, utcai harcokra készültek a rendőrökkel.
Csütörtök óta tartanak a zavargások a francia fővárosban, de szombat este történt meg először, hogy a rendbontók egy bevásárlóközpontba is betörtek. Egy vörös, égő fáklyával vonultak végig az épületen, majd a metrólejárat előtt dulakodtak az egyenruhásokkal.
A rendőrök nagy erőkkel vonultak az utcákra, szinte hermetikusan lezárták a Nemzetgyűlés előtti Concorde teret, és a közeli Champs-Élysées sugárutat, ahol már az előző két este is összecsapások voltak a tüntetők és a rendfenntartók között.
Szombaton a tiltakozások emiatt a főváros délkeleti részén folytatódtak, ahol azonban később szintén elszabadultak az indulatok. Ahogy az elmúlt napok során, úgy ezúttal is könnygázzal, illetve vízágyúk bevetésével oszlatták a tömeget a rendőrök.
Nantes-ban is utcai zavargásokba torkolltak a nyugdíjreform elleni tüntetések. Több ezren jelentek meg a szakszervezetek felhívására, barikádokat emeltek, és tüzeket gyújtottak az utcákon. Itt is csak könnygázzal lehetett megfékezni a feldühödött tömeget. Sokan tiltakoztak Marseille-ben, Toulonban, Brestben, Caenben, Bordeaux-ban és Montpellier-ben is.
Csütörtökön Elisabeth Borne kormányfő jelentette be a nemzetgyűlés előtt, hogy Emmanuel Macron államfő parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki a vitatott nyugdíjreformot, miután a nemzetgyűlésben nem volt meg a szükséges többség a törvénytervezet elfogadásához.
A reform legfontosabb pontja a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése 62-ről 64 évre. A parlamenti szavazás megkerülése újabb lendületet adott az utcai tiltakozásoknak, a szakszervezetek felhívására pedig még korábban több ipari ágazatban sztrájkok kezdődtek, így Párizs utcáin a hét végére már 10 ezer tonna szemét gyűlt össze, amit a sztrájk miatt nem szállít el a köztisztasági vállalat, de ugyanez a helyzet más nagyvárosokban is.
A kormány ellen két bizalmatlansági indítványt is benyújtott az ellenzék. Abban bíznak, ha megbukik a kormány, akkor meg tudják akadályozni a reform bevezetését. Mindkét javaslatról hétfőn szavaz a Nemzetgyűlés, de miután a "jobbközép" Köztársaságiak jelezték, hogy egyik indítványt sem szavazzák meg, nagyon kicsi az esélye annak, hogy a zsidó Élisabeth Borne kormányának mennie kell.
Közben szombaton éjjel Nizzában a tüntetők betörték a Köztársaságiak párt vezetőjének irodáját is, miután arra szólította fel képviselőtársait, hogy ne szavazzák meg a bizalmatlansági indítványokat.
Frissítés: Kóserjobboldali képviselőket fenyegettek meg
Franciaországban több ellenzéki jobboldali képviselőt megfenyegettek vasárnapra virradóra a kormány nyugdíjreformjának ellenzői egy nappal a kormány elleni bizalmatlansági indítványok nemzetgyűlési szavazása előtt, miközben a folyamatos utcai tüntetések és erőszakos megmozdulások ellenére a kormány hajthatatlannak mutatkozik a reform visszavonását illetően.
Eric Ciotti, az ellenzéki jobbközép Köztársaságiak elnökének és nemzetgyűlési képviselőjének a dél-franciaországi Nizzában található képviselői irodáját ismeretlenek megrongálták azért, hogy nyomást gyakoroljanak rá annak érdekében, hogy ő és a pártja hétfőn megszavazza a kormány megbuktatását célzó bizalmatlansági indítványokat, amelyeket a pártvezető nem támogat. Több párttársa és más reformpárti képviselők is arról számoltak be, hogy megfenyegették őket.
Aurore Bergé, a kormányzó Reneszánsz nemzetgyűlési frakcióvezetője ezért rendőri védelmet kért a belügyminisztériumtól a képviselők biztonságának szavatolására.
Miközben a hétvégén is folytatódtak szerte az országban a nyugdíjreform elleni spontán utcai tiltakozások, a kormánytagok továbbra is kiálltak a törvénytervezet elfogadásának szükségessége mellett, amelynek értelmében a nyugdíjkorhatár 62-ről 64 évre emelkedne.
"A kormány elsődleges célja ezzel a reformmal a nyugdíjrendszerünk megőrzése, amihez ragaszkodunk" - mondta Olivier Dussopt munkaügyi miniszter a Le Journal du Dimanche című hetilapban vasárnap megjelent interjúban.
Ez az igazság pillanata lesz
"Úgy vélem, hogy nem lesz meg a többség a kormány megbuktatásához" - vélte Bruno Le Maire gazdasági miniszter a Le Parisien napilapban megjelent interjúban. "De ez az igazság pillanata lesz. A nyugdíjreform megéri-e vagy sem a kormány bukását, és a politikai zűrzavart? A válasz egyértelműen nem" - tette hozzá.
Két bizalmatlansági indítványt nyújtottak be az ellenzéki pártok a kormány ellen pénteken a nyugdíjreform parlamenti szavazás nélküli elfogadását követően, mindkettőt hétfőn délután vitatja meg a nemzetgyűlés.
Az első többpárti bizalmatlansági indítványt a Nemzetgyűlés legkisebb frakciója, a centrista és korábbi kormánypárti képviselőkből álló független LIOT-csoport kezdeményezte, és öt ellenzéki, elsősorban baloldali frakció 91 képviselője írta alá. Nem sokkal később a "jobboldali" Nemzeti Tömörülés is bejelentette, hogy Marine Le Pen frakcióvezető és 87 kollégája benyújtotta a saját indítványát.
Miután a jobbközép Köztársaságiak jelezték, hogy egyik indítványt sem szavazzák meg, nagyon kicsi az esélye annak, hogy Élisabeth Borne kormánya megbukik.
A bizalmatlansági indítványok elfogadásához a Nemzetgyűlés tagjainak abszolút többségére van szükség, ami 287 szavazatot jelent. A baloldali összefogás 149 képviselővel, a Nemzeti Tömörülés 88, a LIOT pedig 20 képviselővel rendelkezik. A mérleg nyelve a jobbközép Köztársaságiak 61 tagú frakciója lehet, akik közül legalább harminc szavazatára is szükség lenne a kormány megbuktatásához. Bár a pártvezetés nem támogatja a bizalmatlansági indítványokat, nem kizárt, hogy néhány képviselő igennel szavaz majd, annak ellenére, hogy egyikük sem írta alá a parlamenti indítványokat. Négyen azonban már jelezték, hogy igennel fognak hétfőn szavazni.
Macron népszerűségi mutatója 28 százalékra csökkent
A Le Journal du Dimanche hetilapban közzétett felmérés szerint a nyugdíjreform ellen két hónapja tartó tömegdemonstrációk alatt Emmanuel Macron népszerűségi mutatója 28 százalékra csökkent. Utoljára 2019-ben, a kormányellenes sárgamellényes mozgalom tüntetései idején volt ennyire alacsony az államfő tetszési mutatója.
A francia államfő csütörtökön úgy döntött, hogy parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki a vitatott nyugdíjreformot, miután a Nemzetgyűlésben nem volt többség a törvénytervezet elfogadásához. A francia alkotmány 49.3-as cikke alapján egy tervezet a parlament által elfogadottnak tekintendő, amennyiben a miniszterek többsége hozzájárul a szavazás megkerüléséhez, és azt követően bizalmatlansági indítvány 24 órán belül nem mozdítja el a kormányt.
Az ötödik köztársaság alkotmányának 1958-as elfogadása óta századik alkalommal alkalmazta ezt a megoldást francia kormány, az Élisabeth Borne vezette kormányzat pedig 11. alkalommal.
A parlamenti szavazás megkerülése újabb lendületet adott az utcai tiltakozásoknak is és a stratégiai ágazatokban csaknem két hete tartó gördülő sztrájkok folytatásához.
Jóllehet szombaton a hatóságok megtiltották a gyülekezést a párizsi Concorde téren és a közeli Champs-Élysées sugárúton, ahol már az előző két este is összecsapások voltak a tüntetők és a rendőrök között, a spontán tiltakozások emiatt a főváros délkeleti részén folytatódtak mintegy 4 ezer résztvevővel. A hatóságok a gyülekezési tilalom elrendelését a "közbiztonság és a közrend elleni súlyos veszély" fennállásával indokolták. Több metrómegállót lezártak a belváros környékén biztonsági okokból. A demonstrálókhoz rendbontók csatlakoztak, akik közül többen kukákat gyújtottak fel. Országszerte 169 embert állítottak elő, közülük 122-t a fővárosban.
(Híradó nyomán)