2023. március 19., 07:58

Több száz menekült tüntetett Athénban Görögország szigorú bevándorlási politikája ellen

Több száz menekült tüntetett szombaton az athéni parlament épülete előtt Görögország szigorú bevándorlási politikája ellen, a demonstrálók azzal vádolták a kormányt, hogy a menedékkérők kitoloncolásával halálba küldik az embereket.

Migránsok Görögországban
Illusztrációs felvétel
Fotó: AFP

"Állítsák le a kitoloncolásokat, le a gyilkos kormánnyal" - állt a tiltakozók egyik plakátján. Egyes tüntetők összefüggésbe hozták a tengerbe vesző bevándorlókat a február végén Görögországban történt tragikus vonatbalesettel, amelyben 57 ember halt meg, és azzal vádolták meg Kiriákosz Micotákisz görög kormányfőt, hogy "vér tapad a kezéhez, gyerekek fulladnak a tengerbe, gyerekek halnak meg a vonatokon".

A négy éve hatalmon lévő konzervatív kormány megerősítette Törökország felé a tengeri és szárazföldi határainak védelmét, hogy gátat szabjon az illegális bevándorlásnak.

Takisz Theodorikakosz, az állampolgárok védelméért felelős miniszter a héten bejelentette, hogy 35 kilométerrel meghosszabbítják a török határon felhúzott fémkerítést.

Görögország az utóbbi két évben több mint 8 ezer embert utasított ki és toloncolt vissza a bevándorlásügyi minisztérium adatai szerint.

Januárban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke közölte, hogy az Európai Unió migrációs megállapodásokat tervez kötni Bangladessel, Pakisztánnal, Egyiptommal, Marokkóval, Tunéziával és Nigériával annak érdekében, hogy megkönnyítsék a bevándorlók visszatérését ezekbe az országokba, illetve megelőzzék az útra kelésüket.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.