Az orosz elnök ellen kiadott elfogatóparancs minden ICC-tagállamot kötelez, így Magyarországot is. Hazánk nagy bajban lenne, ha ide menekülne Putyin.
A letartóztatási kötelezettség az ICC-tagállamokat kötelezi, így Putyin elhagyhatja ugyan Oroszországot, de ha olyan országba megy, ami tagja az ICC-nek, a letartóztatás réme fenyegeti – mondta a Mandinernek Varga Réka nemzetközi jogász, a Nemzetközi Közszolgálati Egyetem dékánja.
Zoom
(Kép: ROBERT PAUL VAN BEETS/Depositphotos.com)
Mint rámutatott, azoknak az államoknak, amelyek tagjai az ICC-nek, le kell tartóztatniuk és át kell adniuk az ICC-nek az orosz elnököt. Amelyek nem tagjai ennek, azokat az elfogatóparancs sem kötelezi.
Az a különös helyzet adódott tehát, hogy az orosz elnök számára az egyik ilyen – a szóban forgó elfogatóparancs szempontjából – biztonságos állam most, ebben a tekintetben az Egyesült Államok
– tette hozzá a nemzetközi jogász.
Merthogy az USA nem részese a római statútumnak, sőt, egyébként elég nagy ellenzője.
Ettől függetlenül, ha az Egyesült Államokban lenne egy másik eljárás Putyin ellen, az egy másik kérdés, más jogalap miatt letartóztathatják, de az ICC által kiadott elfogatóparancs rájuk nézve nem érvényes.
Az ICC-nek egyébként Magyarország is tagja, tehát elméletileg hazánkat is érinti ez a nemzetközi jogi kötelezettség, vagyis, ha ide jönne Putyin, akkor le kellene őt tartóztatni az elfogatóparancs értelmében.
De itt jön a csavar a történetben, ugyanis
Magyarország nem hirdette ki a római statútumot, vagyis hazánk ezt a letartóztatást nem tudná foganatosítani
– hívta fel a figyelmet Varga Réka. Ez azt jelenti, hogy fennáll hazánkkal szemben a nemzetközi jogi kötelezettség, hiszen részesei vagyunk a római statútumnak, de Magyarország jogrendszere olyan, hogy minden nemzetközi szerződést ki kell hirdetni a Magyar Közlönyben, csak így lesz ugyanis érvényesíthető. Mint a dékán rámutatott, ez a kihirdetés nem történt meg Magyarországon, vagyis az a
„faramuci helyzet állt elő, hogy Magyarország a kihirdetés elmaradása miatt nem tudná letartóztatni Putyint, de a nemzetközi jog megkövetelheti”.
Vagyis a nemzetközi jog nem törődik azzal, hogy mi kihirdettük-e vagy sem.
Zoom
Egy olasz utcai művész vágyvezérelt alkotása (kép: Josep Lago//Getty Images)
Mint arról portálunk is beszámolt, háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) pénteken elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen. Joe Biden erre reagálva kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin „egyértelműen háborús bűnöket követett el”, ezért a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) döntése elfogatóparancs kiadásáról szóló döntése jogos. Azt is mondta, hogy bár a parancs „indokolt”, nemzetközileg ők sem ismerik el – írja a Guardian.
A lap hozzátette, hogy az USA elnöke úgy tette a fenti kijelentést, hogy országa nem tagja – és egyébként Oroszország sem – a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, és korábban nem is működött azzal együtt.
Biden tehát olyan bíróságot dicsér, amelynek döntéseit az Egyesült Államok magára nézve nem fogadja el érvényesnek. Igazi kettős mérce, mert ha érvényesnek tekintenék, az ifjabb Bush és a Tony Blair ellen is eljárás indult volna, hiszen hazugságokra alapozva indították el az iraki háborút.
(Mandiner nyomán)