Nyitókép forrása: n1info.hr

 

Öt horvát orvosi ernyőszervezet nagyszabású tüntetést szervezett szombaton SOS az egészségügyért mottóval Zágrábban, hogy kifejezzék elégedetlenségüket státuszukkal, fizetésükkel és az egészségügyi rendszer általános helyzetével szemben – közölte a horvát közszolgálati televízió.

 

A szervezők becslései szerint 1500 orvos gyűlt össze az ország egész területéről, akik a többi között Ha nem kellünk Horvátországnak, kellünk másnak, Túlhajszoltak, alulértékeltek, alulfizetettek feliratú transzparensekkel vonultak a Szent Márk térre, a kormány épülete elé.

 

A nagygyűlésen Ivana Smit, az orvosi kamara alelnöke azt mondta: nem valaki ellen, hanem a közegészségügy megmentéséért gyűltek össze.

 

 hirdetes_400x285  

„A rendszer elérte a fenntarthatóság határát, a nyugdíjas és a nyugdíj előtti kollégák tartják életben. Ez normális?” – tette fel a kérdést.

 

Rámutatott, hogy a sürgősségi orvoslás annyira népszerűtlen, hogy szinte senki nem jelentkezik ilyen szakirányú specializációra. Egy gyakornok 55 kunáért (2745 forint), egy végzett orvos 70 kunáért (3494 forint) dolgozik óránként – mondta.

 

Renata Culinovic Caic, a horvát orvosi szakszervezet elnöke beszédében felszólította Andrej Plenkovic horvát kormányfőt, hogy mentse meg a horvát egészségügyet.

 

Mint mondta, az egészséges egészségügy mindenki érdeke, függetlenül a politikától, az ideológiától és a pártoktól. Arra szólított fel, hogy akiknek döntési jogkörük van, kezdjék meg az egészségügyben felmerülő problémák mihamarabbi megoldását.

 

A már korábban bejelentett demonstrációt annak ellenére tartották meg, hogy az öt ernyőszervezet, a Horvát Orvosi Kamara, a Horvát Orvosi Szakszervezet, a Horvát Kórházorvosok Szövetsége, a Horvát Családorvosok Koordinációja és Fiatal Orvosok Kezdeményezés egy nappal korábban tárgyalóasztalhoz ült az egészségügyi minisztérium képviselőivel.

 

Döntésüket azzal indokolták, hogy tanultak a korábbi tapasztalatokból, és az ígéretek és bejelentések helyett konkrét lépéseket várnak.

 

Vili Beros egészségügyi miniszter a tanácskozást követően pénteken a sajtónak úgy nyilatkozott: nem tagadja, hogy problémák vannak a rendszerben, de azokat párbeszéd és tárgyalás útján kell rendezni.

 

„Tény, hogy ég a ház, mi pedig benzint öntünk a tűzre” – utalt a tüntetésre a tárcavezető, aki szerint a demonstráció indokolatlan, és reményét fejezte ki, hogy ezt az állampolgárok és a páciensek is felismerik.

 

A kormányok közel egy évtizede próbálkoznak stabillá és fenntarthatóvá tenni a horvát egészségügyi rendszert, amely alulfinanszírozott és túlterhelt, emellett egyre több orvos hagyja el az országot. Ugyanakkor minden kezdeményezés erős ellenállásba ütközik az orvosok és a betegek részéről is. Legyen szó a kórházak vagy osztályok összevonásáról vagy az egészségügyi szolgáltatások drágulásáról.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!