„A Nyugat kétségbeesett kapálózásáról van szó"
A hegemón szerepéből folyamatosan veszítő Nyugat kétségbeesett kapálózásáról van szó, amellyel lejáratja a saját maga által felépített berendezkezést, és szabályokat – fogalmaz Stier Gábor.
2023. március 18. 12:17

A Nemzetközi Büntetőbíróság főhadiszállása Hágában – icc-cpi.int

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen. Stier Gábornak, a moszkvater.com főszerkesztőjének tett föl kérdéseket a Gondola.

– Főszerkesztő úr, a Nemzetközi Büntetőbíróságnak a konfliktusba való bekapcsolódását mennyire értelmezhetjük úgy, hogy a Nyugatnak sikerült eszkalálnia a háborút, egyelőre nem földrajzi, hanem jogi terepen indított támadást a Kreml ellen?

- Jogi köntösben, de inkább az információs és kommunikációs térben indított támadásról van szó, amelynek legfeljebb morális értelemben vett következménye lehet. Az is csak a nyugati burok egy részében. Ezt a bejelentést jogi alapon nem igazán tudom értelmezni. A Nemzetközi Büntetőbíróságot Oroszország nem fogadja el hiteles joghatóságnak. Egyébként például az Egyesült Államok és Izrael is kivonta magát a hatálya alól. De az is nagy kérdés, hogy hol és kikkel akarják érvényesíteni Putyinnal szemben az elfogató parancsot. Vagy az, hogy ez azt is jelenti, Putyinnal nem akar a Nyugat tárgyalni? Nem gondolnám, hogy ez a hangzatos, ám meglehetősen üres bejelentés eszkalálja a háborút, de a kedélyeket biztosan nem nyugtatja meg.

– Számosan már korábban rögzítették, hogy ha Putyint valaha bíróság elé állítják Ukrajna katonai megtámadása miatt, akkor a vádlottak padján ott kell ülnie Stoltenbergnek is, sőt lehet, hogy Putyin csak a másodrendű vádlott lenne. Miért tudjuk, hogy ilyen eljárás a valóságban soha nem történhet meg, csak abszurd drámákban kerülhet színpadra?

- Erre az eljárásra csak akkor kerülhetne sor, ha Oroszországban olyan fordulat állna be, amilyenre nagyon kicsi az esély. De már maga a vád sem áll meg. Nem látom a bizonyítékát annak, hogy Putyin felelős lenne 16 ezer ukrán gyermek elrablásáért. Nevetséges. Evakuáltak nemcsak gyerekeket, de családokat is a háború elől, de az nem rablás. Legfeljebb a dehumanizáló nyugati propagandában. Ezt a vádat bizonyítani is kellene, ami nem lesz egyszerű. S az egész azért is sántít, mert ilyen alapon több nagy demokrácia vezetőjét is bíróság elé lehetett volna állítani, ám ez fel sem merült.

Stier Gábor: Ukrajna vesztésre áll

Stier Gábor – karpathir.com

– A Nemzetközi Büntetőbíróságot az ENSZ biztonsági tanácsának több állandó tagja sem fogadja el hiteles joghatóságnak. Mennyiben áll fenn a kockázat, hogy ez a jogi ostrom nem „csak" a Nemzetközi Büntetőbíróságot járatja le, hanem magát jogot mint az emberiség értékét, az együttélés szabályrendszerét is szétzilálja?

- Sajnos, a kérdésben sugallt felvetés jogos. De ezen ebben a felfordult világban már nem lepődhetünk meg. Sajnos. A hegemón szerepéből folyamatosan veszítő Nyugat kétségbeesett kapálózásáról van szó, amellyel lejáratja a saját maga által felépített berendezkezést, és szabályokat.

Molnár Pál

gondola
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • Sajtónk félmúltja
    Adatokkal bizonyítható, hogy a rendszerváltás nem volt a média napirendjén egészen az 1990-es választasi kampány kezdetéig. A média napirendjén az átalakulás mint rendszerkorrekció szerepelt: "reformokról", "modellváltásról", "demokratikus szocializmusról" szóltak a cikkek – tekint vissza a félmúltba Szadai Károly.
  • Brüsszelben változásra van szükség
    Egyedül Magyarország az, amely következetesen kiáll a keresztény, nemzetállamokra épülő Európát a megsemmisülés irányába hajszoló brüsszeli fősodorral szemben - hangsúlyozta a kereszténydemokrata Aradszki András ma a törvényhozásban.
  • Edzője vallott színt Milák Kristóf helyett
    Öt arany- és egy ezüstéremmel zárta Milák Kristóf az országos úszóbajnokságot. Az olimpiai bajnok a sikerek után sem nyilatkozott a média képviselőinek, edzője azonban megtette ezt. Virth Balázs szerint a Duna Arénában a vártnál sokkal jobban teljesített a 200 méteres pillangóúszás világcsúcstartója, de az állóképességi munkát el kell végezni a sikeres párizsi szerepléshez.
MTI Hírfelhasználó