Nyitókép: fradi.hu

 

A Ferencváros a múlt heti, idegenbeli 2-0-s kudarc után a Puskás Arénában is 2-0-ra kapott ki a Bayer Leverkusentől az UEL-nyolcaddöntő csütörtöki visszavágóján, így kettős vereséggel, 4-0-s összesítéssel búcsúzott az európai kupaporondtól.

 

A párharc jószerivel a harmadik percben eldőlt, amikor a francia Moussa Diaby gólra váltotta a ziccerét. A hátralévő időben mindkét félnek voltak lehetőségei, de a kapusok remekül védtek, illetve egy-egy alkalommal a kapufa segítette ki őket. A hajrában a szintén francia Amine Adli állította be a végeredményt.

 

A mérkőzést követően Sztanyiszlav Csercseszov sajtótájékoztatón értékelt.

 

 hirdetes_810x300  

Büszkének kell lennünk arra az útra, amit bejártunk a csapattal. A Leverkusen elleni volt a 16. nemzetközi mérkőzésünk a szezonban, ez egy hosszú utazás. Behoztuk Európába a magyar futballt, ami nagyon jó. A szurkolóink ismét megmutatták, hogy ők a legjobbak Európában. Elemeznünk kell a történteket, a jövőben pedig meg kell tennünk a következő lépést, a cél, és az én munkám az lenne, hogy jövőre ne az UEL-ben, hanem a BL-ben jussunk el a legjobb 16 közé. A folytatásban 100 százalékban a magyar bajnokságra kell koncentrálnunk

 

kezdte a tréner.

 

A Ferencváros edzője a folytatásban elmondta, hogy a további fejlődés érdekében a játék minden részletében javulni kell, de persze az is fontos volna, ha minden labdarúgója bevethető lenne. Hozzátette: a visszavágón bekapott korai gól ellenére sem adta fel a Ferencváros.

 

Ezen a szinten abszolút nem mondhatja az ember egy ilyen gól után, hogy vége van a párharcnak. Láthattuk, hogy hátrányban is küzdött a csapat, voltak helyzeteink, kapufánk is. Jó csapat ellen játszottunk, talán hiányzott kicsit a szerencse és a hatékonyság.

Ha megnézzük az első mérkőzést, ott a taktikánk és a teljesítményünk is megfelelő volt, az ellenfélnek nem volt gólhelyzete, mi viszont nem éltünk a lehetőségeinkkel. A budapesti más mérkőzés volt, de úgy gondolom, hogy nem használtuk ki a helyzeteinket.

Muszáj az embernek objektívnek maradnia, ezúttal 6 játékosunk hiányzott, ez nem kis dolog. A Monaco ellen Tokmac jól szállt be, új lendületet vitt a játékba, Vécsei gólt lőtt, ám ha egy csapatból 6 labdarúgó hiányzik, akkor az edzőnek nincs sok lehetősége. Annak örülhetünk, hogy fiatalok is pályára léphettek az UEL nyolcaddöntőjében.

 

jelentette ki Csercseszov.

 

FTC-Leverkusen: Így vonul a Fradi-tábor a Puskás Arénába – helyszíni képek, videók

 

fradi.hu, mti, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!