eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Little girl hands holding multicolored Easter eggs in the basket outdoors. Close-up.
Nyitókép: Getty Images/ Evgeniia Siiankovskaia

Annak, aki nem halogat, lesz elég tojás húsvétkor

A Tojásszövetség elnöke szerint az árstop miatt a szezonális drágulás nem lesz érzékelhető.

"Hiányra semmiképpen sem számíthatunk a tojásokból, de azért azt javasoljuk mindenkinek, hogy ne hagyja az utolsó időpontra a tojásvásárlárlást a húsvét előtt" – mondta el az InfoRádiónak Pákozd Gergely, a Tojásszövetség elnöke. Késői vásárlás esetén ugyanis esetleg előfordulhat, hogy a vevő üres polcokkal találkozik. "Mivel a tyúkok egy nap egy tojást tojnak, a következő nap már valószínűleg lesz tojás abban a boltban" - biztatta a vevőket a szakember.

Pákozd Gergely szerint az árstop termelői oldalról nem befolyásolja a kínálatot, hiszen a kiskereskedelmi fogyasztói árra vonatkozik, így sokkal inkább egy konfliktust kódolt a kereskedelem képviselői, a termelők, valamint a csomagolóhelyek képviselői közé. "Ezzel kapcsolatosan egyébként még mindig vizsgáljuk az adatokat, hiszen olyan hosszú idő még nem telt el az árstop bevezetése óta. Majd a kivezetése után tudunk összegezni, illetve pontos információt adni azzal kapcsolatosan, hogy miként befolyásolta az ágazatot" – jegyezte meg.

Egy európai uniós megállapodás szerint az ukrán tojás is most már vámmentesen érkezhet be a térségbe. Ezzel kapcsolatban elhangzott: a magyar tojástermelés önmagában nem elégíti ki a hazai fogyasztói igényeket, becslések szerint nagyjából 20 százalék importra szorul az ország. A tojásfogyasztás ugyanakkor ciklikusan alakuló időszakos trendet mutat, tehát kiemelt időszak a karácsonyi, illetve a húsvéti időszak. Ekkor kicsivel több importra szorul az ország, de

normál időszakban a hazai tojástermelés megfelel az étkezési tojás iránti igényeknek.

A vámmentes ukrán importról szóló uniós megállapodást idén áprilisban vizsgálják felül. Az ukrán tojás nemcsak Magyarországra, hanem Európa más országaiba is érkezik.

A globális piacon az látszik, hogy az Egyesült Államokban komoly tojáshiány van egy erőteljes madárinfluenza-fertőzés miatt, és ez Európából is szív ki tojáskészleteket. Emiatt nincsenek most nagy készletek az európai piacon. Ha az Egyesült Államban visszaáll a termelés, és megszületik a döntés az ukrán tojás jövőbeli importjával kapcsolatban, akkor lehet majd tisztán látni, hogy a meglévő termelési kapacitások miként elégítik ki az igényeket.

Az árstop miatt szezonális drágulásra nem kell számítani, viszont a tojásárak tavalyhoz képest nagyon magasak. Pákozd Gergely szerint a tojásfogyasztás ciklikusságának megfelelően a két fő szezonban van áremelkedés is, amit viszont most a fogyasztók az árstop miatt nem fognak érzékelni. Ugyanakkor a nyári szezonban visszaesik a fogyasztás, és jellemzően lefelé mozognak az árak.

Mivel a jelenlegi tervek szerint a húsvét után még mindig élni fog az árstop, ezért nehéz megjósolni, hogy miként alakul nyárra a tojás ára.

"Nagy valószínűséggel a kivezetéskor lesz valamilyen keresletnövekedés,

ami esetleg az árak esetleges csökkenését megállíthatja" – jelentette ki Pákozd Gergely.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×