Az Istenanya szépségének buzgó csodálatával – Ferenc pápa máriás tanítása (1. rész)

Szentatyánk Mária-tisztelete egyszerű hitet sugall, a Szűzanyáról is igen közérthetően szól Isten népéhez. Gesztusaiban megmutatkozik, hogy fontos számára az Istenszülő személye, közelsége. Mutassunk rá Ferenc pápa Mária-tiszteletének jellemző vonásaira, pápaságának első tíz évét tekintve. A cikkben szereplő idézetek a Szentatya máriás megfogalmazásaiból származnak.

A mariológiatörténti előzményekről – dióhéjban

Ferenc pápa máriás megnyilvánulásai szépen illeszkednek a teológia azon fejlődésébe, melyet a II. Vatikáni Zsinat óta e téren tapasztalunk. Mint tudjuk, Szent VI. Pál pápa idején nyert végső formát a zsinat Máriáról szóló tanítása, mely új doktrínát ugyan nem hozott, mégis utat nyitott az egyházközpontú szemlélet irányába, később pedig a Marialis cultus apostoli buzdítás (1974) révén az üdvtörténeti, antropológiai és liturgikus dimenziók fejlesztése, valamint az ökumenikus párbeszéd józan bátorítása felé is.

Szent II. János Pál pápa Máriának szentelt „Totus tuus”-lelkülete bőségesen megmutatkozott a nagy lélegzetű Redemptoris Mater enciklikában, de a rózsafüzérről szóló apostoli levélben és a Mária-misekönyv kiadásában is – hogy csak a legszembetűnőbbeket említsem. XVI. Benedek máriás megnyilvánulásai látszólag visszafogottabbak, ő azonban Mária szerepét az Egyház életében és gyakorlatában rövid, de annál hatékonyabb megfogalmazásokkal fejtette ki. A zsinat iránymutatásai kezdték meghozni első gyümölcseiket.

A zsinati örökség gyakorlattá váltása a jelenben

Ferenc pápa érzékelhetően „népiesebbre fogja” megfogalmazásait, ennek köszönhetően fogalmai kifejezőek és a teológiában kevésbé jártas emberek szívéhez is hamar utat találnak. Nemegyszer spontán, egyszerű imákat is megfogalmaz Máriához. Megjegyzendő, hogy a XX–XXI. század pápáinak sorában ő is igen gyakran él azzal a fordulattal, hogy megnyilvánulásai sokszor máriás kitekintéssel zárulnak, még ha nem is kimondottan a Szűzanyáról szólnak.

2013 márciusa óta tovább halad a zsinati és az azt követő teológia irányelvek máriás témában való kibontása és gyakorlati alkalmazása. „Minden kegyelmek közvetítője” és „társmegváltó” címek helyett a

Ferenc pápa különös figyelmet fordít az istenanyaság alapvető hitigazságára és a Mária-kultusz tiszta végzésére.

Vizsgáljunk meg most e zsinati örökségből néhány szempontot, a teljesség igénye nélkül.

A fatimai jelenések századik évfordulóján (Jelenések kápolnája, 2017. május 13.)

Egy férfias és egyben máriás gesztus: tekintsünk Józsefre!

Ferenc pápa szándékosan időzítette beiktatását Szent József ünnepére. Az Egyház patrónusának közbenjárásába ajánlva szolgálatát, a Szentatya később is kiemelkedő figyelmet fordít Mária jegyesére. A II. János Pál-i, Józsefről szóló Redemptoris custos után Ferenc pápa a Patris corde kezdetű apostoli levelében (2020) József lelkületét, erényeit, igaz emberségében való cselekvését úgy méltatja, hogy közben Máriáról sem feledkezik meg. Ezzel és más tanításaival – gondoljunk csak többek között a Szent Józsefről szóló katekézissorozatára – a Mária-tisztelet ezen „férfias karakterét” sem hagyja elsikkadni.

A Szent Család életének, megpróbáltatásainak, Egyiptomba való menekülésének témája vissza-visszatér más beszédeiben is, különösen, amikor a perifériára sodródott emberekről, menekültekről, üldözöttekről szól. Ferenc pápa

Szent Család-képe egyáltalán nem idealizált, hanem úgy tekinti őket, ahogyan a kinyilatkoztatásból megismerhetők: egyszerű, igaz emberségük, Istenbe vetett hittel állja meg helyét a viszontagságok közt. Máriát is illeti elszórtan a Családok Királynője titulussal.

Több fórumon is – mint például az Amoris laetitia apostoli buzdításban – ír a Szent Család hittel teli helytállásáról, emberi nehézségeikről, altruizmusáról, az élet Isten ajándékaként való elfogadásáról, mellyel a Teremtővel működünk együtt. A Gyermek nevelése során ők is tudatosíthatták magukban: „minden szülő a gyermekei életének őrzője és nem birtokosa”.

„Isten végtelen szépségének visszatükröződése”

Ferenc pápa Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepén évről évre szeretettel folytatja elődeinek hagyományát, a római Spanyol-lépcsőnél található Mária-szobornál tett látogatást. Többször nevezi meg a „kegyelemmel teljes” belső szépségét. Megállapítja: „Isten szeretete az, mely megelőz és üdvözít. A bűn történelme, mely az édenkertben vette kezdetét, az üdvözítő szeretet tervében talál megoldást” Mária kiválasztásával, hogy a Megváltó Anyja legyen.

A Pápai Akadémiák tagjait is buzdítja: meg kell őrizni „Mária szépségének buzgó csodálatát, melyben Isten végtelen szépségének visszatükröződését ismerjük fel”.

A kegyelemmel teljes mentes a bűntől, sőt „fiatalabb, mint a bűn”. Míg Máriát a kegyelem előre megőrizte minden bűntől, addig mi a keresztség által lépünk az üdvösség útjára. A Názáreti Szűz egyszerű sorból származik és zavarba is jön az angyali üdvözletkor, ez is az ő belső, ártatlan szépségét csillantja fel. Ő „egészen szép, egészen szent”, aki Évától eltérően nem a bűnben lesz társunk, hanem a szenvedésben. Az isteni „irgalom ikonja” is számunkra, mely legyőzi a bűnt, ezért Mária „az újjáteremtett világ Anyja”.

Mária hite

Ferenc pápa Máriát „hitünk Anyjának” is nevezi. Ahhoz, hogy mi krisztushívők lehessünk, elengedhetetlen volt az ő hite és Isten üdvözítő tervébe való beleegyezése. A Szentatya a sasvári Hétfájdalmú Szűzanya árnyékában mutat rá: „Mária hite úton lévő, profetikus és együtt szenvedő”. Az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításban pedig így fogalmaz: „ő a hit Asszonya, aki hitben élt [...] engedte, hogy a Szentlélek irányítsa a hit útján a szolgálat és a termékenység rendeltetése felé” (n. 287). De nemegyszer elmélkedik a visitatio története kapcsán is a Názáreti Szűznek Erzsébet által is méltatott hitéről: „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki” (Lk 1,45). Mária szabad, befogadó lelkülete „kész vendégül látni Istent”, megtanít „befogadni Isten Fiát a konkrét életünkbe”.

A Szűzanya nem kérkedik istenszülői kiválasztottságával, hanem hittel teli alázatban éli meg azt.

Koszorúzás a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén Rómában

„Istennek Szent Anyja!”

Ferenc pápa január 1-jei beszédein érződik, hogy számára elődleges fontosságú hitigazság Máriára tekintve a Názáreti Szűz istenanyasága. Gyakran lelkesíti hallgatóit, hogy gyermeki szeretettel elevenítsék fel azt a régi, jámbor keresztény hagyományt, hogy Máriát „Istennek Szent Anyja” felkiáltással köszöntsék, miként az elbeszélés szerint tette az egyszerű hívő nép Efezusban.

Szemléletes képekkel is él: „Az Úr Szíve Máriában kezdett dobogni, az élet Istene belőle jutott oxigénhez. Ettől fogva Mária Istennel egyesít minket, mert benne Isten a mi testünkhöz kötötte magát és nem is hagyja el ezt soha többé.” Ez az esemény pedig az egyszerűség csendjében történt, és Mária „karácsonyi hallgatásában” is szolidaritást vállal az értünk emberré lett, még szólni képtelen, de később Isten szeretetét kinyilatkoztató Igével. Ferenc pápa később így fogalmaz: „az Isten és ember közti nász egy asszony méhében indul útjának. Istenben mindörökké benne lesz emberségünk és Mária mindörökre Isten Anyjává lesz.” Többször is bátorít: „Isten Anyjának ünneplése emlékeztet bennünket, hogy van Édesanyák, nem vagyunk árvák.”

Emlékezünk az Anyára, de a liturgikus ünneplés középpontja Mária ünnepei kapcsán is mindig Krisztus.

Legutóbbi, Istenanyaság-ünnepi beszédében Szentatyánk így fogalmaz: „Isten szent anyja! Sok könyvet és nagyszerű értekezést írtak Máriának erről a címéről. De ezek a szavak mindenekelőtt Isten szent népének szívébe hatoltak be a legismerősebb és legotthonosabb imában, mely a napi ritmust, a legfárasztóbb pillanatokat és a legmerészebb reményeket kíséri: ez az ima az Üdvözlégy.”

A fiatal Názáreti Szűz küldetése példa és erőforrás a fiatalok számára

Mária fiatalos „rugalmassága”, mely szívéből az Isten üdvösséghozó tervével való együttműködés szavait – „Íme, az Úr Szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint!” (Lk 1, 38) – előhozza, majd töretlen frissessége, készsége, mellyel már várandós anyaként sietve indul útnak (vö. Lk 1,39) rokonához, Erzsébethez, igen kedves momentum Ferenc pápa számára. Nem mulasztja el tehát, hogy – többek között a világméretű ifjúsági találkozókon – példaként állítsa a fiatalok elé ezt az ifjú lányt, aki „nem fecsérli idejét [...] hanem arra indul, hogy megkeresse a legőszintébb összeköttetést, mely a találkozásból, a megosztásból, a szeretetből és a szolgálatból fakad”.

Máriát Isten saját nevén szólítja, mint valamennyiünket, amikor szolgálatára hív.

„Az ifjú Máriára fontos feladat lett bízva, éppen azért, mert fiatal volt” – mondja Ferenc pápa, a sorok közt azt is sugallva: ne pazaroljuk el fiatalkorunkat, hanem Mária példájára ismerjük fel és kövessük időben, mire hív az Isten. A Názáreti Szüzet a Szentatya nem valamiféle elérhetetlenül tökéletes mintaként állítja az ifjúság elé: „Mária olyan lány volt, mint sokan közületek. Egy volt közülünk.”

Aranyrózsa adományozása a csíksomlyói Szűzanyának (2019. június 1.)

A Szentatya békességszerző közelségre, a párbeszéd testvériségformáló erejére is rámutat „a fiatal Mária és az idős Erzsébet között. Csupán így győzzük le a távolságot – nemzedékek, társadalmi osztályok, népek, mindenféle csoportok és kategóriák között –, valamint a háborút”. Később így erősíti szavaival fiatal barátait: „Mária a remény jele, mely bátorságot és nagy missziós lendületet ad nektek. Ő ismeri a kihívásokat, melyek közt éltek.”

Az „Asszony” női méltósága

Máriát asszonynak nevezni nem lekicsinylő cím, hiszen Szent Pál és Szent János apostol is így tesznek. Évának, az Ádám mellé rendelt első asszonynak újszövetségi „párja” ő, aki a mindhalálig engedelmes Új Ádám, Krisztus „nagylelkű társaként” (LG 61) jeleníti meg az ember teremtettségéből fakadó méltóságát, melyet Isten a „kegyelemmel teljes” személyében az első ember bűntől mentes eredetiségében állít az üdvösség szolgálatába.

A Mulieris dignitatem 25. évfordulóján Ferenc pápa szintén szólt a női méltóságról:

„az asszony szentírási misztériuma Máriában koncentrálódik”.

Mint tudjuk, a Szentatya a hölgyeket különösen is megbecsüli, hiszen nőket is kinevez felelős szentszéki tisztségekbe, megnyitva előttük is a nagycsütörtöki lábmosás és egyes egyházi szolgálatok – „avatások” – felvételének lehetőségét. Az Evangelii gaudiumban is ráerősít: „Az Úrnak nem lenne kedvére, hogy az Egyházból hiányozzék a női ikon.” (n. 285).

Mária: tanító és tanítvány

Az evangélium tanítójának, „pedagógusnőjének” is nevezi Ferenc pápa az Istenszülőt, hiszen az ő személye sugárzó tanúságtétel által tanít Isten országának felszabadító valóságáról. Mielőtt azonban Mária tanítana – először Józseffel együtt Jézust az imádságra és az élet szükséges dolgaira, majd környezetét és minden jó szándékú embert az Istenhez ragaszkodó életre –, először maga is tanítvánnyá kellett, hogy legyen. Mindenekelőtt őt is Izrael Istenének ismeretére és szeretetére oktatták, később pedig Fiát a tanítványok közt hallgatta, alázattal imádkozva velük (vö. ApCsel 1,14). És épp itt, az „emeleti teremben” mutatkozik meg, hogy „imával le lehet győzni a magányt, a kísértést, a gyanakvást és megnyílik a szív a közösségre. Az asszonyok és Mária, Jézus Anyja jelenléte felerősíti ezt a megtapasztalást: ők tanulták meg elsőként a Mestertől, hogy tanúságot tegyenek a szeretet hűségéről és a közösség erejéről, mely minden félelmet legyőz”. Méltán nevezhetjük tehát Máriát „Jézus első tanítványának, mely »kitágítja« istenanyaságát” (ld. később: az Egyház Anyja).

Olyan tanítvány ő, aki szívében őrzi és elméjében forgatja az isteni titkokat (vö. Lk 2,19.51).

A Szentatya a kiskorúakkal szembeni visszaélések kapcsán 2018-ban kiadott egyik levelében arra is rámutat: az ártatlanul szenvedő kicsinyek támaszaként Mária arra tanít, hogy mint jó tanítványoknak, nekünk is legyen figyelmünk a ránk bízottak szenvedéseire. Akik az Egyház bármely tagja részéről bántalmazást szenvedtek el, magukra hagyatottságukban a kereszt alatt álló, imádságban szilárdan kitartó Anyából merítsenek erőt. A Fia szenvedéseivel egyesülő Szűzanya, mint „első tanítvány, mindannyiunknak, mint tanítványoknak megtanítja, hogyan kell viselkednünk az ártatlanok szenvedéseivel szemben [...]. Máriára tekinteni azt jelenti, megtanulni annak felismerését, hová és hogyan kell odaállnia Krisztus tanítványának”.

Bár Ferenc pápa jellemzően nem mélyed el nehéz teológiai fogalmak boncolgatásában, a máriás tudomány megbecsülése neki is szívügye. Bölcs atyaként buzdítja a Pápai Akadémiák tagjait: tegyenek „tiszta tanúságot arról, hogy a mariológiának mennyire szükséges a jelenléte a kultúrák párbeszédjében, mely képes a táplálni testvériséget és a békét”. A római Marianum pápai fakultás professzorait és növendékeit pedig – Szent VI. Pál pápához hasonlóan – arra emlékezteti, hogy „Mária idejét” éljük, melyben a Szűzanya tisztelete különösen is kibontakozik a Lélek vezetésével. Ezért – folytatja Ferenc pápa, felhívva a teológusok figyelmét Isten népe hitérzékének fontosságára is – „nem véletlen, hogy a népi jámborság természetességgel merít Máriából. Lényeges, hogy a mariológia ezt figyelemmel kövesse, mozdítsa elő és alkalmanként tisztogassa, állandó odafigyeléssel a »máriás idők jeleire«, melyek korunkon végighaladnak”.

Az Egyház Anyja – még közelebb Isten ünneplő népéhez

„Az Egyház, mint mondottam, asszony. Mint Mária, maga is anya” – tanítja a Szentatya, majd másutt így folytatja: „az Egyház és Mária mindig együtt járnak és ez az asszony-misztérium az egyházi közösségben. Nem lehet megérteni a Jézus által munkált üdvösséget anélkül, hogy tekintetbe vennénk az Egyház anyai mivoltát”. Benne új istengyermeki életek születnek a Lélek és a keresztvíz által, „ez formálja Anyaszentegyházzá” Isten népét.

2018 óta az Egyház Anyját kötelező liturgikus emléknappal ünnepeljük. Ferenc pápa ezzel is Szent VI. Pál „mellé állt”, aki már a zsinat időszakában Mater Ecclesiae titulussal illette a Szűzanyát. Az Egyház pünkösdi „születését” megelőzte a tanítványok imája az „emeleti teremben, Máriával, Jézus Anyjával együtt” (ApCsel 1,14). Érdekesség, hogy bár a Szentírás magánál a lélekáradásnál nem nevezi meg kifejezetten az Istenszülő jelenlétét, ezt az Egyház hite mégis vélelmezi, és ebben megerősítenek Szent II. János Pál pápa és Ferenc pápa meglátásai is. Utóbbi állítja: „Mária elkísérte Jézust küldetésében.

Mexikóvárosban, a Guadalupei Szűz Mária kegyhelyén (2016. február 13.)

 

Jelen volt pünkösdkor is, amikor a tanítványok megkapták a Szentlelket. Anyai módon kísérte az Egyház első lépteit”.

Megjegyzendő, hogy Ferenc pápának nem csupán ezt az új máriás liturgikus emléknapot köszönhetjük, hanem több mást is, mint például a Loretói Szűz Mária és a számára személyesen is igen kedves, ezért évről évre megünnepelt Guadalupei Szűz Mária fakultatív emléknapját. De a liturgián kívül, Isten népének imádságába is bekerültek az ő szorgalmazására újabb elemek, mint például

három új invokáció – Irgalmasság Anyja, Reménység Anyja és Menekültek Menedéke – a loretói litánia fohászai közé, valamint a rózsafüzér lezárásaként a Szent Mihály-imával együtt az Oltalmad alá futunk antifóna.

Érdekes és szép momentum Ferenc pápa máriás gondolataiban a szülői áldás, melyre Égi Édesanyánktól mi is számíthatunk. Nyilvánvalóan Isten az, aki minden áldás forrása, itt az „áldást adó” személy valójában Isten áldását, oltalmát kéri mások számára. Egyik január 1-jei beszédében a Szentatya így fogalmaz: „ma Isten Anyja megáld bennünket. […] Mutatva nekünk Fiát. Karjaiba veszi őt, megmutatja nekünk és így áld meg minket”. Visszacsenghet számunkra a fentebb említett, különleges anyai áldásban a Nos, cum prole pia, benedicat Virgo Maria! magyarul is ismert, népi fohásza: „Szent áldását adja ránk Kisdedjével Szűzanyánk”.

(Folytatjuk)

Fotó: Vatican News; Merényi Zita (nyitókép)

Magyar Kurír

Az írás összefoglalójának nyomtatott változata az Új Ember 2023. március 12-i számában jelent meg.