Ördögűzést akart végrehajtani a gyújtogató a pápai nagytemplomban

Hazai – 2023. március 16., csütörtök | 11:34

A helyi sajtót már bejárta a hír, miszerint február 19-én egy 43 éves nő bement a pápai Szent István vértanú-templomba (ismertebb nevén a nagytemplomba), és felgyújtotta az ott található antik terítőket, az oltárról pedig ledöntötte a virágokat és a szobrokat. A Veszprém megyei hírportál, a Veol.hu az ügyben megkereste Mail József apát-plébánost.

Az asszony feltételezhetően pszichés beteg, látomásai vagy hallucinációi lehettek, mert ördögűzést akart végrehajtani, ezért söpörte le a növényeket, gyújtotta fel a terítőket. Bár a feltételezett elkövető ellen garázdaság miatt büntetőeljárás indult a Pápai Rendőrkapitányságon, az eset óta újra látták a templomban.

„Egy zavaros elméjű nő volt az elkövető, meggyőződésem, hogy segítségre, kezelésre szorul – mondta Mail József apát-plébános. – Az esetből okulva a templomot őrizni fogjuk, és a nyitvatartási időn is változtatunk, délután zárva tartjuk, és a misék előtt fél órával nyitjuk csak ki. A kár, amit okozott, felmérhetetlen, olyan füst volt, hogy semmit sem lehetett látni, a tűzoltók ventilátorokkal tudták csak kifújni a füstöt. A szobrokra és freskókra lerakódott a korom, hogy pontosan mekkora a kár, egyelőre nem lehet megbecsülni, mert az alkotások magasan vannak, és azokhoz valahogy fel kell jutnunk, hogy jobban szemügyre tudjuk venni.”

A plébános elmondta, korábban már voltak kisebb atrocitások a templomban, meggyűlt a bajuk a hajléktalanokkal, akik befeküdtek a padokba aludni, részegeskedtek, előfordultak kisebb lopások is, de tűzeset ez idáig nem történt.

Forrás: VEOL.hu

Fotó: Haraszti Gábor/Napló

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria