„Hűséget a múltunkhoz, erőt a jelenünkhöz és reményt a jövőnkhöz!” - KÉPEKKEL
A komáromi 1848/49-es megemlékezés-sorozat délután a komáromi ´48-as hősök katolikus temetőben levő, nemrég felújított emlékművénél, majd a Jókai- és Klapka-szobornál folytatódott. Ahogy telt az idő és javult az időjárás, egyre többen csatlakoztak a közösen emlékezők-ünneplők táborához.
A temetőbeli megemlékezés szervezője az emlékművet a közelmúltban felújító Bartakovics és Farkas család, valamint a Szövetség Komáromi Helyi Szervezete volt. Farkas Adrianna, a Selye János Gimnázium magyar szakos tanárának magvas múltidézése és a tehetséges Naňo Nimród diák versmondó közreműködése után a több tucat jelenlevő elhelyezte a hála koszorúit a megszépült emlékmű talapzatánál. Ahogy elhangzott: ezentúl évente kétszer, március 15-én és október 6-án ezen az újabb helyszínen is sor kerül a koszorúzással egybekötött, közös emlékezésre.
Majd az eseménysorozat a Csemadok Komáromi Területi Választmánya szervezésében Jókai Mór szobránál folytatódott, ahol Petheő Attila, a TV elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Az ünnepi szónok szerepét Keszegh Béla, Komárom polgármestere vállalta. Egyebek mellett felidézte a hajdani hősök bátor helytállását, amiből a későbbi időszakok magyar közélete is táplálkozott. Rámutatott, hogy a tájainkon élő népek egyenrangúak más európai népekkel, s a magyar szabadságharcban a nemes célokért és jó ügyekért több nép, nemzet volt képes összefogni.
Majd a hősök jelenkorunkban élők számára is fontos üzenetét tolmácsolta: „legyen béke, szabadság és egyetértés!“. Hangsúlyozta: manapság sem szeretnénk másodrangú európai vagy szlovák állampolgárok lenni, s ezért mindig ki kell állnunk. „Kövessük a szabadságharcosok bátorságát, hitelességét és gerincességét a mai korban is! Komáromban továbbra is azon leszünk, hogy ne sodródjunk az árral, képviselni tudjuk az értékeinket, s barátságban éljünk más népekkel – a jó ügyekért összefogva...!“ A koszorúzással végződő, zenés-dalos-irodalmi összeállításban közreműködtek a Csemadok Pathi Alapszervezetének TAT-os énekesei: Nátek Eszter, Hoppan Esther és Téglás Gergely, valamint Gál Ádám Vajk, az SJG diákja.
Klapka György honvédtábornok szobránál a hagyományokhoz híven ismét a Csemadok Komáromi Városi Szervezete tartott megemlékezést, amely elején Szénássy Tímea városi képviselő üdvözölte a teret megtöltő sokaságot. Közreműködött a Concordia Vegyeskar, Stubendek István karnagy vezényletével és Boráros Imre, Kossuth-díjas színművész, aki A márciusi ifjakhoz című Petőfi-verset mondta el. A rendezvény a Szózat eléneklésével kezdődött, és a koszorúzást követően Himnusz-énekléssel zárult. Ez utóbbi két helyszínen többek között jelen volt dr. Molnár Attila, Dél-Komárom polgármestere is.
Az esemény szónoka a Budapesten élő Bödők Gergely történész volt, aki büszkén említette a komáromi felmenőit és az SJG-ben töltött diákéveit. Mint mondta: a hajdani komáromi eseményekről előtte már sok szónok beszélt, ezért ő inkább gondolatokról és érzésekről akar szólni. Feltette a kérdést, hogy miért lehetett 1848. március 15-ike ennyire sikeres, s mi a titka március idusának és a nyomában szárba szökkent forradalomnak? Azt gondolja, hogy mindenekelőtt a résztvevők programja, hiszen világosan lefektetett tervek nélkül nem lehet (és sosem lehetett) előbbre jutni. „Az 1848-ban elemi erővel felszínre tört program már évtizedekkel korábban körvonalazódni látszott: mindenekelőtt modernizációt, társadalmi megújulást, gazdasági reformokat, az önálló magyar ipar megteremtésének vágyát, a nemzeti összetartozás megerősítését és a polgári Magyarország felépítésének óhaját tartalmazta. Egy olyan országét, ahol mindenki szabadabb lesz, mint korábban”.
Továbbá a szónok úgy hiszi, hogy „hozzájárult a forradalmi március sikeréhez az a kegyelmi állapot, az a szerencsés csillagállás is, hogy nagyszerű személyek kerültek egymás mellé térben, időben és eszmeiségben, és kiváló koponyák sorakoztak fel a gondolatok mögött”. Szerinte a siker harmadik fontos eleme pedig az egység volt, az a társadalmi összekovácsolódás, ami a kritikus pillanatban megtörtént. „Egymástól teljesen eltérő személyiségek és személyek kerültek valószínűtlen közelségbe és tették félre, legalább átmenetileg, nézetkülönbségeiket. Ez volt a nemzet... Ha voltak is viták a szereplők között, a forradalmi hullám elmosta az ideológiai, a felfogásbeli és életkori különbségeket. Arisztokraták, köznemesek, katonák, tudósok és a nép egyszerű fiai találtak egymásra, és egészítették ki egymást.”
A negyedik fontos elem az volt, hogy a magyar forradalom és szabadságharc szelleme nem rekedt meg az országon belül, hanem átívelt a határokon. „Mekkora munícióval rendelkezhettek a vezetők, ha sokszor évtizedekkel a világosi fegyverletétel után sem tettek le arról, hogy a forradalmat újrakezdik, vagy ha Magyarországon már nem küzdhetnek meg érte, tudásukkal, tapasztalatukkal és erejükkel más nemzetek ügyét segítik...” – mondta, hangsúlyozva: „Jó, ha tudatosítjuk, ahol elköteleződésről, bátorságról és nagyvonalúságról olvashatunk, ott, jó eséllyel hazánkfiaira is rábukkanhatunk”.
Majd 1848–49 egyik legfontos jellemzőjeként említette, hogy hús-vér emberek csinálták. „Március idusa felmutatta a tetteiben néha esendő, de mégis nagyra hivatott és cselekvő ember képét... Bár – ahogy az lenni szokott – utólag sok legenda rátelepült a nap és a korszak hőseire, 1848–49-et igazán naggyá az tette, hogy nem héroszok és félistenek, nem a görög és római mondavilág al-és felvilági szereplői, hanem halandó emberek csinálták.”
„Az, hogy ma így élhetünk, köszönhető 1848 márciusának és a szabadságharc hőseinek is. Azoknak a férfiaknak és nőknek, akik eszméikért képesek voltak távoli csatamezőkre vonulni, és ha kellett, minden feláldozva, meghalni is. Örök példát mutattak ezzel nekünk... Becsüljük hát meg, örüljünk neki és éljünk vele!
A szabadság ugyanis bármennyire öröknek és maradandónak tűnik, illékony. Megtartani hit, megőrizni pedig erő szükségeltetik. Ezt az erőt jelképezi számunkra a kokárda piros színe is. De ott van mellette a hűséget jelentő fehér és a reményt szimbolizáló zöld is. Az 1848. március 15-én kitűzött kokárdákra gondolva, ma sem kívánhatok magunknak mást, mint hűséget a múltunkhoz, erőt a jelenünkhöz és reményt a jövőnkhöz!” – zárta beszédét a szónok.
