Ha pedig a vérlázító ítéletet kicsit kontextusba helyezve próbáljuk értelmezni, az összkép még ennél is elkeserítőbb, azt az érzést erősítheti bennünk, hogy soha nem lesz ebből normális ország.

Pár hete még azt hihettük, normalitásra törekvő országban élünk. Erősítette ezt pár kedvező bírósági ítélet a megyezászló vagy az úzvölgyi temető ügyében, és hasonló elégtétellel nyugtázhattuk, hogy a lelátói magyarellenesség visszaszorítására is születnek intézkedések. A normalitás oly különös megnyilvánulásai voltak ezek, melyek azt sugallták, lám, Romániában is van igazság. Aztán beindult a gőzhenger, és Románia felfedte igazi arcát, érkeztek a pofonok.

Előbb az igazságszolgáltatás felől: Sepsiszentgyörgy városzászlaját ítélték törvénytelennek, majd a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház felirata esett áldozatul a nagyromán nemzetállami felsőbbrendűségi komplexusnak, végül pedig addig csűrték-csavarták, míg a lelátói magyarellenesség ügyében hozott döntést is megmásították. Érdemes kicsit elidőzni a Román Labdarúgó-szövetség fellebbviteli bizottsága által hozott ítélet előzményeinél, ezt ugyanis olyan gyomorforgató, primitív, de rendkívül agyafúrt kampány előzte meg, amely titkosszolgálati módszereket idéz.

Már a mérkőzés után felerősítették a FC U Craiova tulajdonosának sirámait: a csapból is Adrian Mititelu folyt, és nem tűnt fel senkinek, hogy az prédikál sportszerűségről, erkölcsről, akit adócsalásért jogerősen elítéltek, szervezettbűnözői hálózat létrehozásával vádoltak, és pár hónapja szabadult a börtönből. Vagy ha a nemzet „megmentéséről” van szó, a börtöntöltelékek is jól fognak? Aztán jöttek azok, akik a „sport tisztaságát” védelmezve szorgalmazták, hogy a pályán dőljön el a mérkőzés. Pedig a sport éppen attól sport, hogy szabályokon alapszik, azokat pedig nem menet közben átírni, módosítani vagy kijátszani kell, hanem betartani. Csúcsosodott e kampány ama paródiába illő érveléssel, melyet aztán az ítélet indoklásába is átemeltek. Hogy tudniillik a szabályzat csak a rasszista megnyilvánulásokat bünteti, az idegengyűlöletet nem, márpedig a craiovai ultrák „csak” a magyarokat szidták. Olyannyira abszurd az érvelés, hogy jobb helyeken szatirikus lapokban lenne a helye – nálunk viszont ez a csupasz valóság. Körülbelül annyira képtelen ez a szabályértelmezés, mintha a rendőrség az ittas vezetés jelentette közveszély visszaszorítása közepette azt tudakolná a rajtakapott sofőrtől, mit fogyasztott. Ha sört vagy bort, akkor büntetésben részesíti, ha pedig pálinkát, akkor további jó utat és biztonságos vezetést kívánva továbbengedné.

A román hatóságok értelmezése szerint tehát nem maga a gyűlöletbeszéd, a kirekesztés büntetendő, hanem csak és kifejezetten a más bőrszínűek szidalmazása – fehér embereket nyugodtan lehet anyázni, gyalázni, kiutasítani az országból. Főleg, ha magyarok. Sőt, ha magyarokról van szó, állami segédletet kap e törekvés, így kerül ugyanazon csapatba agyatlan ultra, szolgálatos feljelentő, adócsalásért elítélt börtöntöltelék, klikkvadász újságíró és törvényszéki bíró. Az egész nyomorult ország.

De jó, ha tudják, igaz, amit a szurkolói dalban is éneklünk: ha mindenki ellenünk, mi akkor is itt leszünk!

Borítókép: Tókos Csaba