eur:
389.48
usd:
359.03
bux:
67906.51
2024. június 1. szombat Tünde
Nyitókép: Demokratikus Lendület/Facebook

Fekete festékkel fújták le Szálasi képét a Farkasréti temetőben

A Demokratikus Koalíció ifjúsági szervezete így fejezte ki a nemtetszését.

„A Demokratikus Lendület fiataljai nem nézték tétlenül, hogy az Orbán-kormány hatóságai egy hónapja asszisztálnak a Farkasréti temetőben, Lutz Gizella sírjából alakított Szálasi-emlékhelyhez. Ezért a DK ifjúsági szervezete Szálasi Ferenc képével és a nyilaskereszttel is azt tette, amit minden jóérzésű ember tenne: fekete festékkel fújták le a XX. századi magyar történelem legsötétebb bűneinek szimbólumait” – olvasható a DK ifjúsági szervezetének közleményében.

Mint a Facebook-posztjukban írták: „Nem hogy egy hónap, egy perc sem kell ahhoz, hogy eldöntsük, jár-e emlékhely egy nyilas politikusnak, aki több ezer ember haláláért felelős. Amíg mi itt vagyunk, sem fasizmus, sem fasiszta emlékhelyek nem lesznek Magyarországon!”

A közadakozásból felújított sírhely átalakítója, Papp Tibor Károly az RTL-nek korábban azt állította, hogy ők csak Szálasi néhai özvegye, Lucz Gizella emléke előtt tisztelegtek, a szimbólumot pedig egy kis Vas vármegyei falu, Táplánszentkereszt címeréből kölcsönözték. Hogy miért, az rejtély, mert ennek a településnek semmi köze Szálasi Ferenchez vagy Lucz Gizellához.

Az InfoRádiónak nyilatkozó Karsai László történész szerint a sírhelyből egyértelműen nyilas emlékművet csináltak, és felháborító, hogy a hatóságok több mint egy hónapja tűrik a létezését. A szakértő azt is hozzátette: Szálasi Ferenccel ellentétben a kommunista rendszer börtönébe vetett Lucz Gizella nem volt háborús bűnös, tehát az átalakítók nemcsak a nyilasok által meggyilkoltak emlékét sértették meg, hanem meggyaláztak egy sírt is.

(Ahogy a sírkövet tervező szervezet, úgy ifjú DK-sok is elrontották Szálasi Ferenc feleségének vezetéknevét, amit helyesen Lucz.)

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a világ minden tájáról érkeznek Dél-Amerikába migránsok, hogy elinduljanak Észak felé

Szakértő: a világ minden tájáról érkeznek Dél-Amerikába migránsok, hogy elinduljanak Észak felé

Panama újonnan megválasztott elnökének, José Raúl Mulinónak a kampányígéretei között szerepelt, hogy gátat vet az országán átvonuló, az USA déli határvidéke felé tartó migrációs hullámnak. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója vázolta az egyre romló helyzetet és annak jelentőségét az InfoRádióban.

Berlini fordulat: már lehet német fegyverekkel támadni orosz területeket, de egy feltétellel

Szinte órákkal az erre vonatkozó amerikai bejelentés után a német kormány is hivatalosan közölte, hogy engedélyezi Ukrajnának német fegyverek bevetését oroszországi katonai célpontok ellen – jelentette be Steffen Hebestreit kormányszóvivő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.06.03. hétfő, 18:00
Deutsch Tamás
a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője, a Fidesz-KDNP EP-listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×