eur:
389.21
usd:
359.25
bux:
68095.19
2024. május 31. péntek Angéla, Petronella
The car mechanic is changing the tire.
Nyitókép: Worayuth Kamonsuwan/Getty Images

Újabb drasztikus áremelés vár a magyar autósokra

Már azokra, akik cserélgetik a téli és a nyári gumit.

Bár a forint erősödésével összefüggésben mérséklődni vagy megtorpanni látszik a termékek drágulása, a gumiszervizek mégis kénytelenek árat emelni, miután kézhez kapták a téli működés megnövekedett rezsiszámláit – írja az Index.

Átlagosan ötből négy gumiszerviz biztosan megemelte a szolgáltatási árait a téli szezonban – derült ki az országos felmérésből, amit az Abroncs Kereskedőház (AKH) a tavaszi gumicsereszezon közeledtével készített. A megkérdezett több száz független szervizek közül

  • 17 százalék tartotta fenn a korábbi díjszabást
  • 45 százalék 5-10 százalékkal emelt,
  • 38 százaléknál 15 százalékos vagy afeletti drágulás történt.

A válaszadók 68 százaléka azt közölte, hogy az eddigi díjemelése nem vagy csak részben fedezte a megnövekedett kiadásait. Minden második megkérdezett szerint többet kellett volna emelnie a mai rezsiárak ismeretében, 18 százalék egyértelmű nemmel felelt arra a kérdésre, hogy elegendő volt-e a téli szezonban alkalmazott áremelés.

A többség megfontolja vagy biztosan tervezi a további áremelést a 2023-as tavaszi szezonra. Ennek mértéke a válaszadók 65 százalékánál 10 százalékos vagy annál magasabb emelést jelent.

Címlapról ajánljuk
Választás 2024 – a köztévében vitáztak az EP-listavezetők

Választás 2024 – a köztévében vitáztak az EP-listavezetők

A közmédia televíziós vitát rendezett az európai parlamenti listavezetők számára. A tizenegy résztvevő fejenként egy-egy percet kapott a bemutatkozásra és az elköszönésre, a köztes időben pedig három témában fejthette ki a véleményét két percben. A megszólalási sorrend megegyezett a szavazólapokon szereplő sorrenddel.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.31. péntek, 18:00
Dobrev Klára
a DK árnyék-miniszterelnöke, a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×