Útravaló – 2023. március 11.

Nézőpont – 2023. március 11., szombat | 5:01

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Amikor a mai könyörgés azzal a megállapítással él, hogy szentségeid által már ezen a földön mennyei életedben részesítesz minket, egyúttal azt is tanítja, hogy Isten fiai a megváltás misztériumát az Eucharisztiában és a bűnbánat szentségében fogadják be földi zarándokutunk során. Isten e két szentség által különösképpen is kormányozza szívünket, hiszen amikor ezekben felragyog megbocsátó és tápláló szeretete, amely a húsvét ajándéka számunkra, egyben elővételezzük az ítéletet és az égi asztalnál való helyfoglalást. Így ébred bennünk a vágy és a remény, hogy országába eljuthatunk, s nyerünk erőt ahhoz, hogy bátorságunk legyen az odavezető úton járni.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria