Tartós szeretet – Kezdődik a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtés

Hazai – 2023. március 10., péntek | 20:15

Immár hagyományos módon idén március 12. és 19. között rendezik meg hazánk templomaiban a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtést.

Az adományozók a „Tartós szeretet” mottóval meghirdetett országos gyűjtés során a templomokban az erre kijelölt helyen helyezhetik el felajánlásaikat, valamint az egyházmegyei karitászközpontok és adománypontok is fogadják az adományokat.

A gyűjtőpontok listája elérhető a Karitász honlapján: karitasz.hu/nagybojti-elelmiszer-gyujtopontjai

Az összegyűlt adományokból a Karitász önkéntesei állítanak össze élelmiszercsomagokat, amelyeket még húsvét előtt eljuttatnak a rászoruló családoknak. A kisgyermekes családok esetében a csoportok édességgel, apró ajándékokkal is kiegészítik a csomagokat.

Hogyan lehet bekapcsolódni a gyűjtésbe?

• Bármilyen tartós élelmiszer felajánlásával, legyen az liszt, cukor, rizs, tészta, búzadara, olaj, konzervek, zacskós leves, tartós tej, keksz, édesség, lekvár, kávé, tea – akár 1 kiló liszt is segítség!;

• a 1356-os adományvonal hívásával – ez hívásonként 500 forint támogatást jelent;

• vagy a gyűjtés hírének terjesztésével, a Facebook-felhívás megosztásával.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia felhívása a tartósélelmiszer-gyűjtésre ITT olvasható.

Forrás és illusztráció: Katolikus Karitász

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria