Alapításának 30. évfordulójára készül a Kaposvári Egyházmegye

Hazai – 2023. március 10., péntek | 9:51

II. János Pál pápa 1993. május 30-án kelt, Hungarorum gens (A magyarok nemzete) kezdetű apostoli konstitúciójával a Magyar Katolikus Egyház szervezeti felépítésének megváltoztatásáról döntött. A Dunántúlon létrejött a Kaposvári Egyházmegye, a Tiszántúlon pedig megalakult a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye.

II. János Pál pápa kaposvári megyéspüspökké Balás Béla addigi veszprémi segédpüspököt, debrecen-nyíregyházi megyéspüspökké pedig Bosák Nándort, az Egri Hittudományi Főiskola rektorát nevezte ki.

Balás Béla kaposvári megyéspüspököt június 16-án iktatták be hivatalába.

Az ünnepről a Somogyi Hírlapban Lőrincz Sándor így tudósított:

„A szentmisére százak sereglettek össze az új egyházmegyéből s az országból.

Angelo Acerbi apostoli nunciust, valamint Paskai László hercegprímást érsekek, püspökök és papok vették körül; köztük Szendi József érsek és Mayer Mihály pécsi megyéspüspök. A szentmisén megjelent Bőgner Miklós címzetes államtitkár, köztársasági megbízott; Gyenesei István, a Somogy megyei és Pálfi Dénes, a Zala megyei közgyűlés elnöke; Szabados Péter, Kaposvár polgármestere, és ott volt több megyei és városi vezető is.

A beiktatási szertartás elején Szendi József veszprémi érsek ismertette a pünkösdkor kelt pápai bullát, majd latinul és magyarul olvasta fel azt a levelet, amelyben az új egyházmegye élére Balás Béla püspököt nevezte ki a pápa. A döntést tapssal köszönték meg az egybegyűltek. Angelo Acerbi apostoli nuncius, valamint Szendi József személyes jókívánságai is elhangzottak, amikor székében elfoglalta helyét, s átvette a pásztorbotot a kaposvári egyházmegye püspöke.

(…) Balás Béla megköszönte a jókívánságokat, és őszintén bevallotta: amikor megtudta a pápai döntést, így sóhajtott fel: »Na, tessék, a Vatikán legújabb vicce!« Tovább töprengve rájött, Isten humora is benne van a döntésben, hiszen pénz, tartalék, összeköttetés nélkül érkezett Somogyba. Nem várja csodás püspöki palota, csak egy vándorbottal jött, mint a népmesék hőse, s azt csinál, majd egyházmegyéjében, amit tud.

»Drága kincs a szegénység, az egyszerűség – mondta –, s akkor jó csak, ha az Úr fújja a vitorlánkat. Nem örököltünk semmit. Sem botrányt, sem jót. S hogy áldani vagy átkozni fognak-e, ezt majd a hétköznapok döntik el. A kritikákon, a fenntartásokon nem csodálkozom, hiszen a bizonyításhoz idő kell.«

Balás Béla szentbeszédében megjegyezte azt is: »…Szűztiszta, hófehér lappal indul ez az egyházmegye. A mi dolgunk bizonyítani, de alázattal. Ez hatalmas munkával, porfelhővel jár majd.«”

(Megjelent a Somogyi Hírlap 1993. június 17-i számában.)

*

A harmincadik évforduló alkalmából egyházmegyei napot szerveznek Kaposváron május 27-én.

Program

9.30: megnyitó (Kossuth tér); köszöntőt mond Varga László megyéspüspök és Szita Károly polgármester; közreműködik a Nagyboldogasszony Iskolaközpont Fúvószenekara

10.15: Lackfi János előadása (Szivárvány Kultúrpalota)

11.30: szentmise (Nagyboldogasszony-székesegyház); főcelebráns: Udvardy György veszprémi érsek

12.30: ebéd

13.30: Az „A templom, ahol otthon vagyok” pályázat díjkiosztója (Nagyboldogasszony-székesegyház)

13.30: 30 éves a Kaposvári Egyházmegyei Karitász – kerekasztal-beszélgetés (Körkápolna)

14.30: „Számomra az élet Krisztus” – kerekasztal-beszélgetés (Szivárvány Kultúrpalota) Varga László püspök atyával, Keresztes Ilonával, Mohay Tamással és Tapolyai Emőkével; a beszélgetést Vágvölgyi Gergely vezeti.

16.30: zenés hálaadás (Kossuth tér)

A részvétel ingyenes, azonban a szervezés megkönnyítése érdekében az egyházmegye regisztrációt kér, amit IDE KATTINTVA lehet megtenni.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Lambert Attila (archív); Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria