“Selyés” űrkutatási projektnap Farkas Bertalannal és egy tehetséges diákcsapattal - KÉPEKKEL
Miközben sok ünnepelt talán a mennyben érzi magát a mai nemzetközi nőnapon, a komáromi Selye János Gimnázium és díszvendége, Farkas Bertalan tábornok, az első magyar űrhajós jóvoltából több százan sajátos űr- és időutazáson vehettünk részt. A futurisztikus élményszerzésünk során hangvezérlésű, beszélő, táncoló, tornázó humanoid robotokkal is találkoztunk...
A március 8-án megtartott “selyés” űrkutatási projektnapon Andruskó Imre gimnáziumigazgató üdvözölte a jelenlevőket, köztük Farkas Bertalant, „a múlt század 80-as éveinek sztárját, aki örökre beírta nevét a magyar történelembe“.
Az idén érettségiző diákok hangsúlyozták: nagy kihívásnak tartják ezt az European CanSat Competition elnevezésű, nemzetközi szintű, természettudományos kézségeket fejlesztő viadalt, amely során a 3-6 fős csapatok feladata egy működő “műhold” megtervezése és megépítése.
A továbbiakban megtudtuk, hogy a regisztráció tavaly novemberben zárult le. Azokban az országokban, ahol nemzeti fordulót is rendeztek, a csapatoknak először odahaza kellett bizonyítaniuk. Mivel Szlovákiában kimaradt a nemzeti forduló, a “selyés” csapatnak közvetlenül az űrügynökségnek kellett beadnia a részletes angol nyelvű projekt-tervezetét. Abban bemutatták a csapat tagjait és az általuk elképzelt CanSat műholdat.
December közepén kiderült, hogy az ESA szakértői bizottsága zöldet adott a “selyés“ projektnek, így a tettrekész, örömittas gimisek egész Szlovákiát képviselve, belefoghattak az elképzeléseik megvalósításába. Miután az ESA által nyújtott alkatrészek megérkeztek Hollandiából, összeállították a tudományos programot, s január első felében egy videóbeszélgetés keretében mutatták be a terveiket az űrügynökség képviselőinek.
Az SJG mellett működő Király Püspök Alapítvány és a Szlovák Űrkutatási Szervezet, valamint az oktatási tárca és pár cég is erkölcsi - anyagi támogatást nyújtott a csapatnak.
Az a fejlesztése részleteiről folyamatosan beszámol a közösségi médiában (Facebook, Instagram, Twitter, YouTube) és a saját www.teamghsat.com oldalán, ahol – más versenyzőkhöz képest többletmunkát vállalva – magyar, angol és szlovák nyelven, fotókkal és videófelvételekkel színesítve mutatja be a CanSat-projektjét. A srácok az előadásuk végén rövid kvízen mérték fel, hogy a hallgatóság mennyire figyelt, s a helyes válaszokat leggyorsabban adókat jutalomban részesítették.
Majd a budapesti Farkas Bertalan Oktatási és Módszertani Központ első magyar űrhajóssal érkező munkatársai hangvezérlésű, beszélő, táncoló, tornázó, taichiző, integető... humanoid robotokkal ismertették meg a közönséget, s a mókás kis sztárok láttán a megérdemelt tapsvihar sem maradt el. Ahogy hallhattuk: „ez a jövő, ha tetszik, ha nem...“.
Azt kívánta nekik, hogy ez az ifjúkori lendület, tettrekészség maradjon meg bennük, s mindenképpen tanuljanak tovább. Bónuszként meghívta őket egy kapcsolatépítéssel egybekötött, budapesti szakmai ismeretgyarapításra. Elárulta: ő tizenévesen focista akart lenni, nem vadászpilóta, de az élet sokszor másként rendelkezik... Mint mondta: a Felvidékről is folyamatosan rengeteg meghívást kap, amelyeknek igyekszik eleget tenni, miközben nagyszerű baráti kapcsolatok alakulnak ki.
Egyebek mellett felidézte a Csillagvárosban töltött felkészülését és 1980. május 26-át, amikor a parancsnokával, Valerij Kubaszovval együtt, moszkvai idő szerint 21 óra 20 perckor, magyar idő szerint 20 óra 20 perckor, a Szojuz-36 űrhajó fedélzetén startoltak a világűrbe. Magyarország ezzel az űrutazással a nemzetek sorában hetedikként bizonyított. Az űrhajó május 28-án kapcsolódott össze a űrállomással, ahol Leonyid Popov és Valerij Rjumin szovjet űrhajósok fogadták őket. Farkas Bertalanék a Szojuz-35 űrhajó fedélzetén 1980. június 3-án tértek vissza a Földre, a landolás Dzsezkazgan városától 140 kilométerre történt.
Mosolyogva emlékezett vissza a csillagvárosi fogadtatására, amikor a házigazdák megjegyezték : „Mi, szovjetek, eddig kutyákkal kísérleteztünk, de ti, magyarok, mindjárt FARKAST küldtök a világűrbe, gratulálunk!”. Nem tagadta, hogy számára a legnagyobb nehézséget a túlélési gyakorlatok jelentették, s azok közül is felettébb emberpróbáló volt, amikor a tengerbe dobták őket, mert a tenger kiszámíthatatlan hullámzására nem lehet teljesen felkészülni. Nagy kihívást jelentett a súlytalanság állapotának megszokása is, mert „fenn a súly megszűnik, de a tömeg megmarad”.
Azt is elmondta, hogy mindvégig jó barátságban volt a másik kiválasztott űrhajóssal, a 2018-ban elhunyt Magyari Bélával, s a családjaik is összejártak. Megtudtuk: az űrbe magával vitt egy magyar népviseletes babát is, amelyet már a lánya őriz. Egyébként már öt unokának örülhet, akiket szeretne látni békében felnőni, és majd szeretné megölelni az űrből sikeresen visszatérő második magyar űrhajóst is. Az SJG-nek pedig azt kívánta, hogy a későbbiekben ezen intézményből is kerüljön ki egy jövendő űrhajós. Az űrutazásukat felidéző kisfilm levetítése után az őt meghívó intézményt a Szaljut-6 űrállomást ábrázoló képpel ajándékozta meg, Andruskó direktor pedig hazai szomjoltó nedűvel búcsúzott tőle.
