Terjed a rühesség Szlovákiában

borbetegseg

Február végéig több százan kapták el a fertőző bőrbetegséget.

A rühatka a bőr alá fúródik, petéket rak, majd heteken keresztül viszketéseket okoz. Alena Koščálová infektológus szerint a rühesség egy olyan betegség, amely viszonylag gyakori hazánkban, mégis csak kevesen tudnak róla.

A Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) szóvivője, Daša Račková elmondta, február 28-ig összesen 274 esetet regisztráltak, tavaly egész évben pedig 1300 pácienst diagnosztizáltak a szóban forgó kórral.

Előfordul, hogy lokálisan kisebb járványok is kialakulnak, méghozzá olyan közösségekben, ahol többen élnek együtt, és közös törölközőt vagy ágyneműt használnak.

A rühatkák élettartama legfeljebb öt hét, ez idő alatt 40-50 petét tudnak lerakni, amelyekből egyenként több száz új egyed is előbújhat. Az atka a vékonyabb bőrt kedveli, ezért a kiütések főként a hajlatokban szoktak megjelenni.

Régebben főként kenőcsöket használtak a betegség kezelésére, manapság viszont az ivermectin nevű készítményt alkalmazzák. A szárazság és a közvetlen napfény szintén elpusztíthatja az atkákat, akárcsak a fagypont alatti hőmérséklet.

(tvnoviny)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?