Szabó Ottó, Lucza Zsigmond, Gergely Papp Adrianna és Pősze Attila (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)

Március 1-én nyílt meg az Összefestés című nemzetközi alkotóhét keretében Lucza Zsigmond kiállítása az Erzsébet utcai MaJel Rovás Központban Kassán.

Pősze Attila szaxofonjátéka után a Magyar Képzőművészeti Egyetem adjunktusát, az intézmény legfiatalabb tanárát, s egyben az Etyeki Műhely művészeti vezetőjét Szabó Ottó elnök mutatta be Gergely Papp Adrianna kerületi önkormányzati képviselő magyar és angol nyelvű bevezetője után, melyben elmondta,

Kassát nemcsak azért szeretjük, mert Kelet-Szlovákia fővárosa, hanem azért is, mert a történelem folyamán többféle nemzetiségnek otthona tudott lenni, s teret és ihletet adott arra, hogy az itt élő művészek kibontakozhassanak.

A megnyitó (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)

Erről tanúskodik az éppen zajló nemzetközi szimpózium, melynek résztvevője a most kiállító művész is.

Szabó Ottó a művész életpályáját ismertette. A Magyar Képzőművészeti Egyetem elvégzése után Stuttgartban, Berlinben, majd Finnországban folytatta tanulmányait. A festészet és a digitális médiumok látványvilágának kölcsönhatása foglalkoztatja, ahogy a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának továbbképzésén is. Több mint egy évtizede foglakozik vizuális neveléssel, tanít a budapesti Képzőművészeti Egyetemen, gyakori vendége a hazai és nemzetközi művésztelepeknek, a Rovás Alkotóközösségének részese.

Érdekli a fiatalok lelkivilága, küldetésének tekinti, hogy csiszolja, finomítsa a fiatal tehetségek szemléletét.

Teams I.-V (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)

Szabó úgy látja, hogy a kiállított festmények egy bizonyos ponton megállnak, mintha lélegzetet vennének, mielőtt folytatnák küldetésüket.

A képek „úton vannak”, feladatuk, hogy hozzánk érjenek és próbáljuk megfejteni titkaikat. Gondolatban magunk festhetjük tovább őket, mivel nyitott kompozíciók.

Lucza művészetét közelállónak érzi a sajátjához, melyet a világjárvány e-konferenciái ihlettek, amikor a monitorokon élőben jelentkeztek a partnerek, beszéltek, de mégsem voltak fizikai valóságukban a helyszínen. Új fogalmak születtek, mint látvány alatti, látványtalan, kollektív láthatóság és láthatatlanság.

Viktoria (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)

A kiállítás a digitális világ és a klasszikus festészet kölcsönhatásait vizsgálja. A járvány alatti időszak e-konferenciáin készített portrék a továbbgondolás szándékával kerültek vászonra, melyek most a kassai közönség elé tárulnak.

A megnyitón részt vett Verebes György, a Szolnoki Művésztelep művészeti vezetője.

A kiállítás április 4-ig látogatható minden hétköznap 10 és 18 óra között (MaJel Rovás Központ, Erzsébet utca 42.).

(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)