Kelj útra a békédért! – Megjelent a Via Sacra zarándok utazási iroda éves programfüzete

Hazai – 2023. február 18., szombat | 19:00

Görögországba, az aacheni búcsúba és Mexikóba, a világ legnagyobb Mária-kegyhelyére, Guadalupéba is szervez utat idén a Via Sacra zarándok utazási iroda. A szervezők vallják, hogy a keresztény ember számára valódi feltöltődést jelent egy lelki és turisztikai élményekben gazdag zarándoklat, ezért 2023-ban a szokásosnál is sokszínűbb programkínálatot állítottak össze.

„Az egész hét egy csoda volt.”

„Az első napon az ország különböző pontjain egymás számára ismeretlenekként szálltunk fel a buszra, és mint régi ismerősök, barátok szálltunk le az utolsó napon.”

„Hálás vagyok a közösségért, a sok-sok szeretetért, a programok sokszínűségéért, a tartalmas zarándokútért és a profi szervezésért.”

„Soha nem jártam még ehhez fogható zarándoklaton. Egy életen keresztül hordozni fogom.”

„Lelki erőt kaptam, a hitem megerősítését, ami óriási kegyelem. Most már lesz erőm tovább haladni az úton, nagyon hálás vagyok mindenért!”

Az idézett mondatok a Via Sacra zarándokaitól származnak, akik több mint kétezren keltek útra az iroda szervezésében az elmúlt évben. Európa számos országába, Mária-kegyhelyekre, szentek nyomában, eucharisztikus csodák helyszíneire és a Szentföldre zarándokoltak lelkivezető iránymutatásával és idegenvezető kíséretében, hogy a lelki elmélyülés és feltöltődés mellett a világjárás élményét is megéljék.

2019 óta a Via Sacra kínálja a legnagyobb és legsokszínűbb választékot katolikus zarándoklatok terén. A tradicionális úticélok mellett különleges helyszínekre, ritkán látogatható kegyhelyekre is szervez zarándokutakat az iroda vezetője, Budai András és csapata. Mint mondja,

a zarándoklatszervezés hosszú évek óta a hivatásuk, a zarándokok kísérése és segítése nem munka, hanem szolgálat számukra.

A cégvezető, akit 2022-ben beválasztottak a turisztikai szakma tíz legígéretesebb fiatal szakembere közé, azt mondja: idén a szokásosnál is több utat terveznek, mert az elmúlt évek nehézségei próbára tették az embereket, és abban bíznak, hogy a jól szervezett utak segíthetnek visszanyerni a lelki egyensúlyt, a közös lelki élmények pedig erőt és lendületet adhatnak. „Úgy tapasztaljuk, hogy idén ismét kiemelkedő az érdeklődés a zarándokutak iránt. Nem véletlen, hiszen a lélekfrissítő élményekre talán nagyobb szükségünk van mint valaha, amit abból is érzünk, hogy a meghirdetett utak néhány héten belül szinte kivétel nélkül megtelnek” – mondja Budai András. Ezért az idei évben 42 különböző utat szervez az iroda, köztük olyan népszerű és szeretett zarándokhelyekre, mint Lourdes, Fatima, Međjugorje, Csíksomlyó, Częstochowa, Máriacell, Róma és a Szentföld. Ezekre a célpontokra egész évben, több alkalommal indítanak csoportokat, természetesen lelkivezetéssel és zarándok-idegenvezetéssel, a megszokott precíz, biztonságot nyújtó szervezéssel. A programok között található rövidebb, háromnapos zarándoklat, ugyanakkor egyhetes, sőt tíznapos utazást is szerveznek, repülővel és busszal, többségüket garantált indulással.

A Via Sacra nemrég megjelent programfüzetében a zarándokutak valamennyi részlete megtalálható. Ahogy a visszatérő zarándokok megszokhatták, a Via Sacra minden évben több, különleges programot is szervez: idén májusban Szent Pál nyomába indulhatnak Görögországba, júliusban Kis Szent Teréz születésének 150. évfordulója alkalmából Lisieux-be zarándokolhatnak, majd montenegrói zarándokkörút indul. Újdonság az „Alpok mentén” című 7 napos zarándokút is, valamint az októberi dél-olaszországi repülős zarándoklat San Giovanni Rotondóba és Bariba. A 2023-as év két különleges zarándoklata Aachenbe és Mexikóba vezet.

A 7 évente megtartott aacheni búcsúba június 11. és 17. között megy autóbuszos zarándoklat Horváth Zoltán atya lelkivezetésével.

A németországi zarándokhely mindig is fontos szerepet játszott a magyarság életében, hiszen a dómban a négy jelentős ereklye mellett magyar kápolna is található, melyet 1367-ben Nagy Lajos építtetett. A búcsús zarándoklat alkalmával a résztvevők ott lehetnek Erdő Péter bíboros szentmiséjén, június 13-án.

Az új úti célokról szólva Budai András kiemeli: a zarándoklatok során megkérdezik a zarándoktársakat, hova szeretnének még eljutni, és mi a legfontosabb számukra egy zarándokút során, így alakítják ki a következő programokat. „Zarándoktársaink régi kérését teljesítve november 18-26. között a világ legnagyobb Mária-kegyhelyére, Guadalupéba megyünk. A mexikói körutazással összekötött program lelkivezetője Török Csaba atya lesz. De sokan fordulnak hozzánk azzal a kéréssel is, hogy tapasztalatunkkal segítsük plébániájuk, baráti társaságuk vagy kórusuk zarándoklatát. Természetesen örömmel fogadjuk ezeket a kívánságokat, és évente több tucat zárt csoport számára szervezünk kifejezetten az ő igényeikhez szabott zarándoklatot. Reméljük, hogy idén is több ezer embernek adhatjuk meg a lehetőséget, hogy a szent úton szent helyekre érjen, és közelebb kerüljön Istenhez. Keljünk útra a békénkért együtt 2023-ban is!”

A zarándokutak részletes programjai IDE klikkelve megtalálhatóak.

Forrás és fotó: Via Sacra

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria