Kiadta Ráczné Földi Juditnak a januárban elhunyt Kordás László országgyűlési mandátumát a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken.
A tavalyi parlamenti választáson a DK-Jobbik-Momentum-MSZP-LMP-Párbeszéd országos listájának 30. helyén mandátumot szerző Kordás László január 30-án elhunyt.
A jogszabály szerint a listán szerzett mandátum megüresedése esetén a jelölőszervezet nevezheti meg, kinek kéri kiadni a mandátumot. A közös pártlistát állító jelölőszervezetek a Demokratikus Koalíció törvényes képviselőjét hatalmazták meg, hogy bejelentse, kinek kéri a mandátum kiadását, ő pedig a közös pártlista 62. helyén szereplő Ráczné Földi Juditot jelentette be a megüresedett mandátum betöltésére.
Mivel a bejelentés megfelelt a törvényi előírásoknak, az NVB 13 igen és 1 nem szavazattal meghozta határozatát, amiben kiadta Ráczné Földi Juditnak - aki a hatpárti listán a DK "kvótájával" szerepelt - az országgyűlési mandátumot.
A Momentum korábban is jelezte, hogy nem támogatja Ráczné Földi Judit mandátumszerzését, most pedig Gelencsér Ferenc elnök közleményben tudatta, hogy a Kúriához fordul, elutasítás esetén pedig alkotmányjogi panaszt nyújt be a Nemzeti Választási Bizottság döntésével szemben.
A bizottság pénteken döntött országos nemzetiségi önkormányzatban megüresedett mandátum kiadásáról is.
A Magyarországi Németek Országos Önkormányzatában 2019-ben szerzett mandátumot az Észak-magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége, Egyesület listájának jelöltjeként Rierpl Erika, aki február 14-i hatállyal lemondott képviselői megbízatásáról.
Amennyiben az országos listán mandátumhoz jutott nemzetiségi önkormányzati képviselő megbízatása megszűnik, a mandátumot a listán eredetileg is szereplő jelöltek közül a listát állító nemzetiségi szervezet által megnevezett, ennek hiányában a listán soron következő jelölt kapja meg. A jelölőszervezet képviselője a rendelkezésre álló határidőn belül azt kérte az NVB-től, hogy a megüresedett mandátumot a lista 59. helyén szereplő Buzásiné Delacasse Ivett Margitnak adja ki.
Mivel a bejelentés megfelelt a jogszabályi előírásoknak, az NVB kiadta a mandátumot Buzásiné Delacasse Ivett Margitnak.
Az NVB határozatai nem jogerősek, ellenük három napon belül lehet jogorvoslatot kérni a Kúriától.
(MTI)