2023. február 17., 08:33

Ja nyics, ja muzikant

Még be sem ült a székébe, már orbánozott. Még az elődje volt hivatalban, de már rugdosta a V4-eket, az ország szekérrúdját markolászta. És már indulna is a zöld emberhez Ukrajnába. Nyilván emlékszik még rá, hogy valamikor onnan, kelet felől jött a fény, ezt sulykolták belénk is annak idején. Pavelünk pedig, mert róla van szó, az új cseh elnökről, jó tanuló volt, hiszen megtanulta, hogyan kell helyezkedni, és időben ott lenni, ahol kell.

Petr Pavel
Fotó: TASR/AP

S láss csodát: alighogy kihirdették az elnökválasztás eredményét, a szomszédék Zuzankája – minden protokollt felrúgva – már ott sürgölődött mellette a színpadon. És nem is palástolták az örömüket:

Csehszlovákia fölött ismét felragyog a közös nap. Igaz, már nem a kommunista, „csak” a neobolsevik és újliberális.

Rossz nyelvek szerint pedig összeállt a Soros-tandem. Čaputová nem is rejtette véka alá az örömét, és igyekezett gyorsan kijelenteni: „Hiszem, hogy az új cseh elnökkel a józan észt fogjuk képviselni.”

Tanulságos, hogyan látja mindezt Európa és a nagyvilág. A fősodratú európai sajtó annak tapsikol, hogy az új cseh elnök gyengítheti a V4-ek együttműködését, kritikus Orbán Viktorral szemben és elkötelezett Ukrajna támogatása mellett.

Vagyis a háborúpárti héják tábora újabb figurával egészült ki. Természetesen egy „mérsékelt jobboldali” politikussal. A francia (független és mindenek fölött objektív) Libération szerint ugyanis a csehországi elnökválasztáson „a populizmus csapott össze a klasszikus mérsékelt jobboldallal”. Azzal, hogy a parlamenti választás után a „középjobb” az elnökválasztáson is legyőzte a „populista” Andrej Babišt, megerősödött ez a trend. A lap szerint az EU-szkeptikus és az ukrajnai háborúig Moszkva-barát Miloš Zeman után most Petr Pavellel a Nyugat felé forduló, az „európai értékeket” tisztelő elnöke lesz Csehországnak.

Megszokhattuk, de mivel az ismétlés a tudás atyja: ha egy liberális azt állítja magáról, hogy ő a középjobb és ő a polgári meg a demokrata, meg a független meg az objektív, akkor az úgy is van. És ha rábök az ujjával a szuverenista, egyébként valóban mérsékelt jobboldalira, hogy az populista meg szélsőjobbos, meg náci, akkor az megfellebbezhetetlen evidencia.

Legalábbis egyértelmű, hiszen „megmondták” és „megírták”. Ők. Így működik a goebbelsi forgatókönyv ebben az esetben is: a sokat elpufogtatott hazugságból igazság lesz. Mert napjainkban csak a liberális igazság hiteles, minden egyéb hazugság. Minden más Moszkva- és Putyin-párti, hoax meg mindenekelőtt náci. Németországban az ilyet az antifa név mögé bújó bolsevik forradalmárok nyugodtan elkalapálhatják.

„Orbán Viktor kétségtelenül sokat változott. Annak idején, amikor nagyon progresszív, fiatal liberálisként elindult a politikában, senki sem kételkedett volna abban, hogy ez a helyes út. A fordulat, amit azóta Orbán Viktor tett, mondhatjuk, majdnem 180 fok.” A tévedhetetlenség és a megkérdőjelezhetetlen igazság letéteményeseként így nyilatkozik Petr Pavel, a Nyugat új üdvöskéje Orbán Viktorról, a fekete bárányról.

A megállapítás igencsak sántít, mert Pavelünk más szemében a szálkát nézegeti, míg a magáéban nem látja a gerendát.

A nyugalmazott tábornok úr úgy volt Moszkva-barát elvtárs a szocialista Csehszlovákiában, hogy a kommunista pártba lépve építgette a karrierjét, majd a rendszerváltás után egyszer csak ráébredt, hogy ő valójában jobboldali „demokrata”, és ideje eldobni a pártkönyvet. Így lett az elhárítás főnöke, majd karrierje a tábornoki rangig és a NATO csúcsszervéig ívelt. Ahol úgy látszik, jottányit sem számít a terhes múlt, amit a levéltárak mélyén dugdosnak.

Akkor kérdezzük már meg: ki is fordított köpönyeget? Petr Pavel vagy Orbán Viktor? Az az Orbán Viktor, akit Prágában a Petr Pavel által is képviselt csehszlovák husáki államhatalom rendőrsége egy tüntetésen begyűjtött és bántalmazott, vagy az a Petr Pavel, akinek a kommunista pártkönyvecskéje alatt már akkor is ott dobogott a demokrata szív, csak még nem tudott róla?

Mert ugye akkoriban minden kommunista látens demokrata volt. 1989-ig a moszkvai politbürónak kellett megfelelni, napjainkban a brüsszeli politbürónak. Meg aztán kezet a szívre: ki ne élne szívesebben elnöki apanázsból, mint nyugdíjból?

Az új cseh elnök tehát hálás lehet a sorsnak (vagy valaki másnak), mert nem feledkezett meg róla. És ugyanennek a sorsnak sikerült nyugalmazott tábornok úr ellenfelét is úgy lejáratnia, hogy az végül labdába sem tudott rúgni. De hát tudjuk, a korrupció jolly jokere bárki ellen hasznosan és eredményesen kijátszható, számtalan példát találunk rá a környéken. Ha egyszer valakire rásütik, hogy ló, még föl sem kapta a fejét, már meg is patkolták.

Amúgy mi, magyarok mindig is sokat köszönhettünk a cseheknek. Ők fordították szembe velünk az évszázadokig békében élő szlovákokat, ők ajándékoztak meg minket Edvard Benešsel, a történelem egyik legsötétebb és leghazugabb politikusával, akinek a karrierje a hazaárulással kezdődött, majd az etnikai tisztogatással folytatódott.

Remélhetjük, hogy egyszer megszakad e nemes gyakorlat? Vagy olvasgassuk inkább Josef Švejk, a derék katona bölcsességeit, amelyek kvintesszenciája: ja nyics, ja muzikant?

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.