Ebben a morzsaporszívóban alapvetően az az érdekes most, hogy ebben az itteni szöszök és apám urnájának tartalma keveredik.
És Fiala János nem csak a levegőbe beszélt, hamarosan az urna is előkerült, amiből pár napja szórta ki az apja hamvait, de az élő műsor közben derült ki, hogy bizony nem mindet. Miközben épp kiszabadította a fehér nejlonszatyorból, a hamvak szétszóródtak az asztalon, amit megint fel kellett porszívóznia - írta meg a látványosságot a fajtársi 444. És ezzel még nincs vége.
Ugyanis vasárnap sem volt problémamentes a hamvak szétszórása, mert Fiala nem tudta, hogyan kell felnyitni az urnát. Mivel lecsavarni nem tudta, végül egy fúrógéppel lyukasztotta ki a tetejét, amit az adásban újra bemutatott (behajtófejjel... - a szerk.), további szétszóródást okozva ezzel.
Másrészt amikor elkezdte szórni az Uzsoki Kórház régi szárnyánál, a hamvak egy része az autó bal oldalára tapadt, ami újabb dilemmák elé állította. Később Fiala is felteszi magának a kérdést, hogy miért fúrja ki nagy nyilvánosság előtt az apja urnáját. Arra jut, hogy "valami exhibicionizmus biztos van benne".
A másfél órás műsor nagy részében az urna ott állt az asztalon, de ahogy Fiala pakolászni kezdett, újabb adag szóródott ki a tartalmából, mert hamarosan megint előkerült a morzsaporszívó.
"Nem tudom eldönteni, hogy ez apám-e, vagy más kosz" – mondta Fiala.
Egy másik betelefonáló pedig megosztotta, hogy neki 2012-ben sikerült kinyitnia az apja urnáját a Lomnici-csúcsnál, egy vécében. A műsorvezető érdeklődéssel hallgatta a férfi szétszórási élményeit, majd kikérte a véleményét, hogy szerinte lemossa-e az autó oldalára tapadt hamvakat: "Ön lemosná, vagy hagyná, hogy az idő vigye el?" Majd kiderült, hogy a hamvakból a kocsi belsejébe is jutott, de ezt inkább meghagyja.