eur:
389.48
usd:
359.03
bux:
67906.51
2024. június 2. vasárnap Anita, Kármen
Nyitókép: boatinternational.com

A Duna legnagyobb luxusjachtja égett le Budapesten – érdekes részletek és videó a hajóról

Új korában hárommilliárd forintot érő, de ma is egyedi hajó kapott lángra a Hajógyári sziget mellett. Ott, ahol nemrégiben éppen új életet adtak neki.

Mint az Infostart a helyszínről beszámolt róla, kedden nem sokkal dél előtt kigyulladt egy hajó az Óbudai-sziget déli felénél, az Árpád híd budai hídfője közelében. Csak tűzoltóhajó bevetésével sikerült a lángokat megfékezni, de még órákkal a tűz fellobbanása után is tartott a mentés.

A helyszíni tudósítónk által készített képek alapján egyértelműen be lehetett azonosítani, hogy a legnagyobb dunai luxusjachton csaptak fel a lángok, és a hajó kalandos története a tűzzel csak újabb fordulatot vett.

Az Overmarine Mangusta 80 típusú hajót még 2004-ben rendelte meg a Le St-James szállodalánc, akkori áron hárommilliárd forintnyi értékben, benne rengeteg egyedi, luxusnak számító felszereléssel – derül ki a Yacht Club Magazin egyik 2020-as számából.

A hajó Olaszországban készült, aztán a kanadai lánc charterhajójaként használták. Később egy árverésen floridai tulajdonosa lett, és a Karib-térségben szolgált. A jacht azonban erősen elhasználódott az évek alatt, 2016-ban tulajdonost is váltott, a holland–amerikai tulajdonosi kör a budapesti Wiking Yacht Clubot bízta meg a teljes felújítással. A klub melletti partszakaszon történt a mostani tűzeset is.

A szaklap riportja szerint

a hajó belső tere a Versace divatcég munkája, az utasokat elegáns szalon, hálófülke, fürdőszoba várta,

míg a teljesen nyitottá tehető fedélzeten népes társaság utazhatott.

A meghajtásról két, összesen 4002 lóerő összteljesítményű, egyenként 16 ezer köbcentiméteres MTU dízelmotor gondoskodik, és 45 tengeri csomós (95 km/órás) sebességgel tudja repíteni a Le St-Jamest. A viharokat és a korallzátonyokat is magától kikerülő, a legfejlettebb navigációs rendszerrel felszerelt autopilóta segít a kapitánynak, ahogy elvileg

speciális tűzoltó rendszer is volt a hajón, amely szükség esetén szén-dioxid táplálásával fojtja el a motortérben keletkező lángokat,

amennyiben pedig a hajó léket kapna, a testbe áramló vizet automatikusan a motor hűtésére irányítja, így akadályozva meg az elsüllyedést.

Címlapról ajánljuk
A BL legsikeresebb edzője a döntő után: holnap pohár, szivar, ugrálunk és táncolunk

A BL legsikeresebb edzője a döntő után: holnap pohár, szivar, ugrálunk és táncolunk

Carlo Ancelotti szombat este edzőként ötödször is megnyerte a Bajnokok Ligáját. Ez rekord. Mint ahogyan az is, hogy a játékosként szerzett két BEK-elsőséggel hét trófeája van, mindenkinél több az övé. Tavaly szeptemberben úgy tűnt, bajban lehet a Real Madrid. S története egyik legjobb idénye kerekedett a bajokból.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.06.03. hétfő, 18:00
Deutsch Tamás
a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője, a Fidesz-KDNP EP-listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×