eur:
384.14
usd:
354.14
bux:
0
2024. május 27. hétfő Hella
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke évértékelő beszédet mond pártja tisztújító kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2023. február 5-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Gyurcsány Ferenc öt pontja arról, halott-e az ellenzéki összefogás

A Demokratikus Koalíció vezetője szerint harc van, és aki nem érti annak szabályait, ne legyen harcos.

Pénteken az MSZP, szombaton az LMP és a Momentum, vasárnap pedig a DK tartott különböző címen rendezvényeket, év- és jövőértékelőt, évadnyitót, kongresszust. Elemezők egybehangzó véleménye szerint az ezeken elhangzott beszédek alapján a korábbi ellenzéki együttműködés meghalt.

Gyurcsány Ferenc most a közösségi oldalán pontokba szedve reagált az elmúlt szűk egy hét helyezkedéseire az ellenzéki oldalon. Mint írja:

„Egyszerűen:

  1. Az ellenzéki összefogás nem halott. Egyelőre még nem él, de nem is kell, hogy éljen. Majd élni fog, mikor jön az idő.
  2. A Fidesszel szemben vagy mindenki közösen a mi oldalunkon áll, vagy marad a Fidesz.
  3. A Demokratikus Koalícióval szemben politizálni, gyurcsányozni a vereség forgatókönyve. Aki ezt tette az elmúlt egy évtizedben, az elbukott.
  4. Aki nincs a Fidesszel szemben, az mellette van, és a haza ellen van.
  5. Harc van. Aki nem érti a harc szabályait, az ne legyen harcos. Sok más szakma is van. Autófényező?”
Címlapról ajánljuk

Magyar űrhajósok: két nevet jelentett be Szijjártó Péter

Farkas Bertalan 44 évvel ezelőtt vált az első magyar űrhajóssá, és most küszöbön áll a következő magyar küldetés, a kormányzat ugyanis a tudományos és ipari fejlesztések, vívmányok tökéletesítése érdekében nemzeti kutatóűrhajós programot indított.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.27. hétfő, 18:00
Toroczkai László
a Mi Hazánk elnöke, a párt EP és fővárosi listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×