A január közepén Nepálban lezuhant utasszállító repülőgép hajtóművei ki voltak kapcsolva, vagyis úgynevezett vitorlázó üzemmódban volt a gép, s ez idézhette elő a balesetet - közölte kedden a 72 emberéletet követelő katasztrófa körülményeinek vizsgálatával megbízott szakértői testület egyik tagja.
Az illetékes a dpa német hírügynökségnek elmondta, hogy a feketedobozok, vagyis a műszaki adatokat rögzítő berendezés és a pilótafülkében elhelyezett hangrögzítő készülék adatainak előzetes kiértékelésével jutottak erre a következtetésre.
A változtatható állásszögű légcsavarokkal rendelkező gépeknél vitorlázó üzemmódban a hajtómű ki van kapcsolva, ezért kevés légellenállást kelt.
Repülés közben rendszerint csak egy hajtóművet szoktak ilyen helyzetbe állítani, mégpedig meghibásodás esetén. Egyelőre nem világos, hogy mindkét hajtómű emberi hiba vagy műszaki okok miatt lett-e lekapcsolva.
A nepáli Yeti Airlines fővárosból, Katmanduból induló ATR-72-500-as típusú repülőgépe január 15-én zuhant le 72 emberrel a fedélzetén, nem sokkal azelőtt, hogy leszállt volna Pokharában. A pokharai nemzetközi repülőtér részéről akkor azt közölték, hogy a gépen öt indiai, négy orosz, két dél-koreai, továbbá egy ausztrál, egy francia és egy argentin állampolgár is utazott. Pokharából indul ugyanis repülőgépen számos túrázó a Himalája-hegységbe.
Jóllehet az utóbbi években a nepáli légi közlekedés - részben a turizmusnak köszönhetően - fellendült, a gépek karbantartása és a biztonsági előírások továbbra sem elégségesek. Az Európai Unió biztonsági aggályok miatt korábban kitiltotta légteréből a nepáli repülőgépeket.
(MTI)