Nyitókép: Ukrainian Presidential Press Office via AP

 

A hírt, miszerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a hét végén (február 9–10.) felszólalhat az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozóján, hétfő délután azzal az információval egészítették ki, hogy csütörtökön, az EU-csúcs előtt az Európai Parlament rendkívüli ülésén is részt vehet. Az uniós intézmények képviselői ezeket a jelentéseket nem erősítették meg, de nem is cáfolták.

 

A The Financial Times című brit lap az elsők között számolt be erről a lehetőségről, mondván, Zelenszkij brüsszeli látogatását biztonsági körülmények akadályozhatják.

 

A The Brussels Times belga internetes lap és az ANP holland hírügynökség az uniós intézmények környezetéből származó „belső forrásokra” hivatkozva közölte, hogy Zelenszkij csütörtök délelőtt a rendkívüli plenáris ülésen beszédet mond az Európai Parlament képviselőinek, majd azonnal elhagyja az épületet, hogy néhány órával később részt vehessen az Unió állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóján.

 hirdetes_810x300  

 

Barend Leyts, az Európai Tanács elnökének, Charles Michelnek a szóvivője több európai média kérdésére, hogy Zelenszkij meglátogatja-e az EU vezetőit, azzal válaszolt, hogy az ukrán elnök „a közelmúltban kapott nyílt meghívást” az EU intézményeibe tett hivatalos látogatásra.

 

Ugyanerre a kérdésre az Európai Parlament szóvivője kijelentette, hogy Zelenszkij látogatását „nyilvánvaló biztonsági okokból sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudják”.

 

Ha Zelenszkij Brüsszelbe látogatna, akkor ez lenne a második külföldi útja a háború kezdete óta.

 

Az EU vezetői a migrációról, az egységes európai piac védelméről és az ukrajnai helyzetről tárgyalnak a brüsszeli csúcson.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!