Nyitókép: Körkép.sk

 

A Füleki Szakközépiskola története 1952-ben kezdődött. Ekkor lett megalapítva a Kovosmalt melletti szakiskola, amely 1977-ben középiskolává alakult át. Az iskola 1987-ben új, csaknem 3 hektáros környezetbe költözött, a modern iskolakomplexum részei az új iskola épülete melletti műhelyek, az internátus épülete, a tornaterem és az ebédlő. Összetételük, kialakításuk az akkori igényeknek megfelelően a következő szakok képzését szolgálta: fémmegmunkálók, szerszámlakatosok, gépész-mechanikusok, felületi kezelést végzők, elektro-mechanikusok.

 

1992-ben megszűnt a hírhedt Kovosmalt állami vállalat. A szakiskolát viszont még az azt megelőző évben, 1991-ben átvette a gazdasági minisztérium, megmentve ezzel létét a jövő számára.

 

Az iskolaév jelen szakaszában a gyerekeknek, szülőknek arról kell dönteniük hogy a végzős alapiskolások hol folytassák tovább a tanulmányaikat. Ezért megkértük Varga Atillát, az iskola igazgatóját, mutassa be olvasóinknak az intézményt. Mit kínál az iskola, mi az, amiért érdemes a gyermekeknek a füleki középiskolai szakképzést választaniuk?

 hirdetes_810x300  

 

Varga Attila iskolaigazgató

 

 

„Elmodhatom, hogy iskolánk jelentős fejlesztéseken ment keresztül. Követtük a gyártók, beruházók, vállalkozók által diktált irányvonalat, akiknek az automatizáció, robotizáció területén használható emberek kellenek. Ezeket a szakokat ma a kívánt szinten oktatjuk, ezenkívül nagy igény van programozókra, operátorokra, gépkezelőkre, karbantartókra, de preferáljuk a mezőgazdaságot is. Képzéseink igény szerint 4 évesek, amelyek érettségivel végződnek, illetve 3 évesek, amelyek végzősei segédlevelet kapnak. Magas fokon működünk együtt a gyártókkal, mára elértük, hogy végzőseink legtöbbje iránt van igény a munkapiacon. Többekkel szerződést kötnek már a végzés előtt”

 

– mondta az igazgató az elmúlt évtizedek fejlesztéseiről.

 

Kiemelte, hogy diákjaik így nagyobb önbizalommal rendelkeznek, ami megmutatkozik nemcsak a tanulmányi eredményeiken, de a hasonló irányultságú iskolák versenyein is, vagy a nemzetközi szakmai találkozókon, ahol nagyon jó eredményeket érnek el. Varga Attila érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy márciusban Milánóba mennek nemzetközi tanulmányi kirándulásra, utána Gyurgyevóba, Horvátországba.

 

„Iskolánk csaknem minden szükséges eszközzel el van látva a jó eredmények eléréséhez és ahhoz, hogy diákjainknak a „nagy élet” megkezdése sikeres legyen. Így elmondhatom, hogy vonzóak lettünk a régióban gyerekeknek, szülőknek egyaránt. Jönnek hozzánk a kitűnő eredményeket elérő gyerekek is. A gyártókkal szoros kapcsolatban vagyunk, az újdonságaikat rögtön beiktatjuk a tanrendbe, így az ő körükben is egyre nagyobb érdeklődést tapasztalunk. Több diákot vesz át tőlünk az Ekoltech és a Thorma is. Ennek nagyon örülök és nagyon jó jelzésnek tartom”

 

– folytatta.

 

 

Megkérdeztük az igazgatót, milyen a tanítási nyelv az iskolában?

 

„A képzés az iskolánkon szlovákul folyik. Diákjaink nemzetiségileg kevert területről érkeznek, ezért többször fontolgattuk magyar osztály létrehozását is, de mindig problémába ütköztünk. Alacsony a diáklétszám, sok a szak, amit tanítunk, és ez jelentősen komplikálná az iskola helyzetét. Tudni kell, hogy nagyon sokat teszünk azért, hogy a szlovákul kevésbé tudó gyerekek is érvényesülhessenek a tanulásban. A tanáraink kétnyelvűen beszélnek, amennyiben a diák nem ért valamit, magyar nyelvre váltanak. Ezt elfogadják a gyerekek és a szülők is, a gyártó vállalatok pedig egyenesen igénylik a szlovák szaknyelvet. Arra próbáljuk vezetni a gyerekeket, hogy tanuljanak meg  szlovákul, ha az életben érvényesülni akarnak hazai környezetben”

 

– nyomatékosítja az igazgató.

 

Rákérdeztünk az energiaválság kapcsán az ebből adódó áremelkedésre is, hogy mennyiben okoz ez problémát az iskolának?

 

 

Az igazgató elmondta, hogy a múlt évi különbözetet a számlákban kifizette a megye, mint fenntartó. A gáz négyszeresére ment fel, a villanyáram ára a háromszorosára. Az árkülönbség ebben az évben már része lett az iskola fejkvótájának, viszont kötelezettséget kellett vállalni a fogyasztás 15 százalékos csökkentésére.

 

Sok sikert kívánunk!

 

Mede Géza

Képek: A szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.