Erős földrengések rázták meg Törökországot és Szíriát, százak vesztették életüket

Erős földrengések rázták meg Törökországot és Szíriát, százak vesztették életüket

Egyes mérések szerint a 7,8-as erősséget is elérte a legnagyobb rengés.

Több erős földrengés rázta meg Törökország déli és Szíria északi részét hétfő hajnalban, a katasztrófa nyomán előbb több tucat, majd több száz halálos áldozatról számoltak be a helyi hatóságok.

Az MTI beszámolója szerint a legnagyobb rengés egyes mérések szerint a 7,8-as erősséget is elérte. Epicentruma az amerikai földtani intézet szerint 18 kilométer mélyen, Gazianteptől körülbelül 33 kilométerre volt. Több utórengés követte.

A térség számos településén házak dőltek romba, sokan pedig a törmelékek között rekedtek. 

Süleyman Soylu belügyminiszter a CNN televíziónak azt mondta, hogy a katasztrófa több tartományt érintett, és vannak halálos áldozatai.

A szíriai Aleppóban is több ház összedőlt, és kórházi beszámolók szerint ott is többen meghaltak a katasztrófában.

A helyi hatóságok jelentései szerint

legkevesebb 195 halálos áldozata és 440 sérültje van a hajnali földrengésnek Törökországban és Szíriában.

Egy vezető egészségügyi tisztségviselő a szíriai állami tévében már azt közölte, Szíriában több mint 230-an vesztették életüket a hétfő hajnali földrengésben, a sebesültek száma eléri a hatszázat.

A földmozgást a média beszámolója szerint Libanonban és Cipruson is érezni lehetett.

A térségben gyakoriak a földrengések, Törökország két kontinentális talapzat határán fekszik. 1999-ben az északnyugati Izmit térségében több mint 17 ezer emberéletet követelt egy földrengés.

Frissítés: emelkedett a halottak száma Törökországban

Később Fuat Oktay török alelnök hétfőn ankarai sajtótájékoztatóján közölte,

legkevesebb 284 halottjuk és 2323 sérültjük van a hajnali törökországi földrengéseknek, amelyek 10 tartományt érintenek.

Tájékoztatása szerint a katasztrófában legalább 1710 épület összeomlott, köztük egy kórház Hatay tartomány Iskenderun körzetében. Ismertette azt is, hogy eddig 78 utórengést regisztráltak, amelyek közül három haladta meg a 6-os erősséget, a legerősebb pedig 6,6-os volt. A rengések következtében Gaziantep történelmi vára súlyos károkat szenvedett. 

A munkálatokban a hivatásosok mellett a hadsereg, a csendőrség, a rendőrség és számos civil szervezet is részt vesz.

A török katasztrófavédelem (AFAD) adatai alapján helyi idő szerint 4 óra 17 perckor a dél-törökországi Kahramanmaras tartomány Pazarcik körzetében 7,4-es erősségű földrengés következett be, amelyet 4 óra 26 perckor a délkelet-törökországi Gaziantep tartomány Nurdagi körzetében egy 6,4-es erősségű, majd 4 óra 36 perckor Gaziantep Islahiye körzetében egy 6,5-ös erősségű rengés követett.

Szíriában is tovább nőtt az áldozatok száma

Több mint 380 halottja és csaknem 1000 sérültje van eddig a hétfő hajnali földrengésnek Szíria északi részén az arab ország állami médiája és a lázadók ellenőrizte területek mentőszolgálata szerint.

A szíriai állami média azt közölte, eddig 239 halottról és 648 sérültről tudnak a Damaszkusz ellenőrizte Aleppó, Hama, Idlib és Tartúsz tartományból. Szíria lázadók ellenőrizte térségéből a "fehérsisakosok" néven is ismert, nem hivatalos Szíriai Polgári Védelem (SCD) azt közölte, már 147 halottról és 340 sérültről tudnak, valamint több százan rekedtek a romok alatt.

Az SDC azonnali nemzetközi segélyt sürgetett.

Az al-Ihbarija állami tévécsatorna korábbi jelentése szerint további utórengéseket is észleltek Szíriában.

Bassár el-Aszad szíriai elnök a katasztrófa okán válságtanácskozást hívott össze.

Erdogan: az ezret közelíti a halálos áldozatok száma

Délelőtt Recep Tayyip Erdogan török elnök Ankarában a katasztrófavédelem központjában tartott sajtótájékoztatóján már azt közölte:

Legkevesebb 912 halottjuk és 5385 sérültjük van a hajnali törökországi földrengéseknek.

A török államfő arról számolt be, hogy a rengések következtében legalább 2818 épület omlott össze, miközben eddig 2470 embert már kiszabadítottak a romok alól. A mentési munkálatokban mintegy 9 ezer ember vesz részt, de számuk folyamatosan növekszik - mondta Erdogan, hozzátéve, hogy eddig 45 ország ajánlott fel segítséget.

Erdogan beszédében leszögezte: a mostani a legsúlyosabb természeti katasztrófa az 1939-es erzincani földrengés óta, amelyben tízezrek vesztették életüket Kelet-Törökországban.