Második fordulóra lesz szükség a ciprusi elnökválasztáson a leadott szavazatok 80 százalékos feldolgozottsága mellett, miután a vasárnap tartott voksoláson a jelöltek egyike sem tudta megszerezni a szavazatok több mint felét.
A február 12-én esedékes második fordulóba a függetlenként induló Nikosz Hrisztodulidisz volt külügyminiszter jutott tovább a voksok csaknem 32 százalékával. Kihívója a baloldali Ciprusi Nép Haladó Pártja (AKEL) által támogatott független Andreasz Mavrojiannisz lesz, aki az eddigi összesítés szerint a voksok 29 százalékát kapta.
Harmadik helyen Averof Neofitu a kormányzó Demokratikus Összefogás (DISY) jelöltje végzett a szavazatok 26,3 százalékával. Neofitu ezzel kiesett a további versengésből, az elnöki székért ugyanis a második fordulóba csak a két legtöbb szavazatot szerzett jelölt juthat tovább.
A hivatalos eredményeket még vasárnap este közzéteszik.
A 49 éves Hrisztodulidisz kampányában azt mondta, megválasztása esetén fő célja a sziget egyesítése, a török és görög anyanyelvűek megosztottságának a megszüntetése lesz. A többi jelölt is ígéretet tett arra, hogy szorgalmazza a megosztott sziget két része között 2017-ben meghiúsult béketárgyalások újraindítását.
Cipruson elnöki kormányzati rendszer működik, amelyben az államfő széles körű végrehajtó hatalommal rendelkezik.
A sziget északi része 1974 óta török megszállás alatt áll. A török ciprusi közösség saját államot kiáltott ki, de ezt csak Ankara ismeri el. A voksolást ezért csak a sziget déli részén tartották.
(MTI)