Útravaló – 2023. február 5., évközi 5. vasárnap

Nézőpont – 2023. február 5., vasárnap | 5:01

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Februárban Várnai Péter címzetes prépost ad útravalót.

Egy, az ókeresztény korban készült gúnyos kép szamárfejjel ábrázolja a keresztre feszített Jézust. Előtte emberek láthatók az imádás félreérthetetlen gesztusaival. A görög nyelvű felirat így szól: Alexandrosz imádja istenét. Elképesztő botrány a keresztre feszítés mint kivégzési mód. A halálraítélt ott feszül ég és föld között, félig agyonverve és kiszolgáltatva. Kínokkal teli halála után a sivatagból beosonó vadállatok prédájává válik. (Ezért is kellett Jézust már nagypénteken eltemetni.) Különleges szándéka Istennek, hogy a Keresztrefeszített képét állítja elénk például, sőt a meghaló Jézus lesz a keresztények legbensőségesebb jelképe. Miért, hogy a rómaiak átvették a perzsáktól ezt a kegyetlen és hosszú szenvedéssel járó kivégzési módot? Előszeretettel alkalmazták a Spartacus-féle rabszolgalázadás megtorlásaként. Kr. e. 71-ben a Via Appia Róma és Nápoly közötti szakaszát a keresztre feszített rabszolgák tetemeivel szegélyezték.

A kereszt és a keresztény szavaknak semmi közük egymáshoz, a keresztény szó nem a keresztből eredeztethető. A kereszt szó ugyanis latinul crux, a keresztény pedig christianus. Az a magyar nyelv sajátossága, hogy a kereszt és a keresztény szavak szógyöke hangzásában megegyezik. Már a nagy európai nyelvekben sincs ilyen áthallás: angol (cross – christian), olasz (attraverso vagy crucis – cristiano), orosz (pereszekaty – hristianin), arab (alaietirad – masihiun). A magyar keresztény szó a christianusból ered. Ezt az ApCsel 11,26-ban olvashatjuk, s „krisztusi”-nak vagy „Krisztushoz tartozó”-nak fordíthatjuk. 

Egy társaságban azt játszották, hogy kiemeltek a Bibliából néhány szót, egy mondatból ötöt-hatot, és ezekből kellett kitalálni a közös jellemző tárgyat vagy kifejezést. Így kerültek terítékre az 1Kor 2,1–5 versei. A kiemelt szavak a következők voltak: bölcsesség, Isten titka, megfeszített, gyengeség, félelem, a lélek ereje, Isten ereje. Nos, ezekből kellett kiokoskodni, hogy Isten erejéről, Isten bölcsességéről van szó. Hogyan terelhető közös vágányra ez a sokféleség? Ha Isten nem tud mást tenni, mint szeretni és szeretet lenni, akkor egyszülött Fia odaadásában is meg kell nyilvánulnia ennek. Mégpedig hiteles módon. A hitelesítő pecsét nem más, mint a szenvedés. A szenvedéstől mindig félünk. 

Az önként vállalt szenvedés kilúgozza az önzést, a magamutogatást. Az Atya a Golgotán odaadja Fiát mint a legdrágább kincsét. A Fiú és az Atya között a legszorosabb kapcsolat, ami egyúttal a leginkább hiteles szeretetkapcsolat is, a kereszten meghalt Jézusban nyilvánul meg. Isten tehát nem hagyta magára a szenvedő Jézust, hanem a szeretet végtelen jelével ékesítette fel, és elfogadta áldozatát. Ezért lett a Krisztust követők legjellegzetesebb jele a kereszt. 

„Ember, ne félj a rossztól! /Arkangyal áll a poszton, / Van, aki hallja hangod: / Szabadíts a gonosztól. […] A halál is csak ennyi: /– Ne félj elébe menni – / Édesapád az Isten, / Röpül eléd, ölelni.” (Sík Sándor: Ne félj!)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria