eur:
389.02
usd:
361.9
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely
Védőfelszerelést viselő orvos az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályán 2020. december 11-én.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Ujhelyi István bocsánatkérést vár Müller Cecíliától

Bizonyítottan botrányos volt az adatkezelés a koronavírus-járvány alatt – közölte az európai parlamenti képviselő, miután kézhez kapta a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vizsgálati jelentését.

Az EP közegészségügyi bizottságának tagja a Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón elmondta, közel egy éve fordult a NAIH-hoz, mert az illetékes kormányzati intézmények a sokadik közérdekű igénylése ellenére is visszatartották koronavírus-adatokat.

A politikus az adatvédelmi hatóság megállapításai közül kiemelte, hogy a járványügyi szakrendszer nem volt érdemben felkészítve a járvány okozta jelentős adatmennyiség-növekedés kezelésére, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) elismerte, komoly nehézséget jelentett, hogy ugyanazoknak a munkatársaknak kellett kontaktkutatást végezni, kötelezéseket kibocsátani, akiknek validálni kellett volna az adatokat.

A problémák között említette, hogy az NNK-nál csak kilenc olyan szakember volt, aki kezelni tudta a fertőzőbeteg-jelentő rendszert. Növelte a téves adatbevitelt, hogy az orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak manuálisan kellett bevinni az adatokat.

Magas hibaszázalékkal került a rendszerbe a koronavírus-fertőzöttség mint halálozási ok; a hibás adatok száma a 30 százalékot is meghaladta

– mondta. Megjegyezte, olyat is koronavírusban elhunytként rögzítettek, aki fertőzött volt, de öngyilkos lett.

Ujhelyi István úgy összegzett, „a kormány mindenre fel volt készülve a járvány idején, csak a járványra nem”. Egyértelmű, hogy Müller Cecília országos tisztifőorvos alkalmatlan a feladata elvégzésére, bocsánatot kell kérnie az adatkezelés miatt – közölte.

Szerinte az is világos és egyértelmű, hogy

az egészségügy politikai vezetése megbukott a „Covid-vizsgán”, ezért pedig a Fidesz vezetőit terheli a felelősség.

Fidesz-reakció

„Ujhelyi inkább arról tájékoztasson, mit tud a brüsszeli korrupciós botrányról!” – kommentálta a Fidesz az európai parlamenti képviselő nyilatkozatát.

A nagyobbik kormánypárt közleményében azt írta: Ujhelyi István ahelyett, hogy álhírek gyártásával a rá irányult figyelem elterelésén erőlködik, inkább arról tájékoztassa a magyar embereket, hogy mit tud a brüsszeli korrupciós botrányról vagy akár a dollárbaloldal külföldi finanszírozásáról.

Úgy fogalmaztak: Ujhelyi István „csúnyán lebukott”, amikor azt állította, hogy nem is ismeri az európai parlamenti korrupciós botrány szereplőit, aztán kiderült, több rendezvényen is együtt volt Eva Kailivel.

„Tájékoztatjuk Ujhelyi Istvánt, hogy Magyarországon a járvány hónapok óta lecsengett, köszönhetően az eredményes járványkezelésnek” – írták a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×