Oroszország nagyszabású támadást tervez Ukrajna ellen a háború kirobbanásának évfordulóján, február 24-én, erről beszélt az ukrajnai védelmi miniszter francia újságíróknak, írja a Guardian nyomán a 24.
Zoom
Fotó: Getty Images
Olekszij Reznyikov figyelmeztetett, Moszkva nagyon komoly erőket mozgósított az utóbbi időben. Mint mondta, a hivatalos orosz közlések szerint 300 ezer katonát soroztak be tavaly szeptemberben, de ők azt látják a határon, hogy ez a szám közelebb lehet az 500 ezerhez.
Nem becsüljük le az ellenségünket. Hivatalosan 300 ezer toborzott katonát ismertek el, de amikor látjuk a csapataikat a határokon, akkor a mi számításaink szerint ez egy jóval magasabb szám lehet – fogalmazott.
A számokat független forrásból egyelőre nem sikerült ellenőriznie a nemzetközi sajtónak.
Oroszország február 24-én hajnalban indított támadást Ukrajna ellen. Az egyéves évforduló azért is lehet szimbolikus az újabb akció szempontjából, mert egy nappal korábban, február 23-án ünneplik az oroszok az anyaország védőinek napját, amikor a hadsereget éltetik.
Reznyikov azt mondta, az offenzíva két területre koncentrálódhat majd: az ország keleti részére, ahol az elmúlt hetekben heves csaták zajlottak, és délre.
Úgy gondoljuk, hogy mivel Oroszország szimbolizmusban él, megpróbálnak valamit tenni február 24-én – közölte.