Káčer: Olaszország Szlovákia mellett áll, kész segíteni a biztonság erősítésében

Rastislav Káčer szlovák külügyminiszter  (TASR-felvétel)

Rastislav Káčer megbízott külügyminiszter szerdán kétoldalú tárgyalásokat folytatott olasz partnereivel Rómában.

Szó volt az ukrajnai helyzet alakulásáról, az orosz agresszió következményeiről, az energiabiztonságról, a migrációs politikáról, a nyugat-balkáni országok támogatásáról, valamint a Szlovákia és Olaszország közötti védelmi együttműködés megerősítéséről - tájékoztatta a TASR hírügynökséget a külügyminisztérium kommunikációs osztálya. Munkalátogatása során Káčer megbeszélést folytatott Antonio Tajani miniszterelnök-helyettessel, külügyminiszterrel, Raffaele Fitto európai ügyekért felelős miniszterrel, Guido Crosetto védelmi miniszterrel és Lorenzo Fontanával, a képviselőház elnökével. „Örülök, hogy Szlovákia önállósodása után 30 évvel is fejlődik az Olaszországgal való együttműködésünk. 1993-ban mellettünk álltak olasz barátaink, az elsők között ismerték el a Szlovák Köztársaságot, és kulcsszerepet játszottak euroatlanti integrációnkban is. És most is mellettünk állnak, készen arra, hogy légvédelmi rendszer telepítésével erősítsék meg a NATO keleti szárnyát" - mondta Káčer.

A miniszter úgy véli, ez „egy kulcsfontosságú szövetséges egyértelmű üzenete a NATO-tagok biztonságáról és Szlovákia védelméről".  A szlovák külügyi tárca vezetője egyetértett partnereivel abban, hogy továbbra is minden téren támogatni kell Ukrajnát, és európai megoldásokat kell keresni a migrációval vagy az energiaválsággal kapcsolatos problémákra. Hozzátette, mindkét fél érdeke a gazdasági együttműködés további bővítése, a védelmi ipart is beleértve. „Több mint 400 olasz vállalat működik Szlovákiában, és csak a 2021-es évben meghaladta a forgalmuk a hétmilliárd eurót, ami azt jelenti, hogy Olaszország Szlovákia hatodik legfontosabb kereskedelmi partnere" - tette hozzá Káčer.

Róma központjában, Milan Rastislav Štefánik tábornok emléktáblájánál koszorút helyezett el a külügyminiszter, arra emlékezve, hogy Štefánik diplomáciai erőfeszítéseinek köszönhetően Olaszország 1918 májusában, még a hivatalos megalakulása előtt elsőként ismerte el az önálló Csehszlovákiát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?