A bolgár-szerb gázvezetéken keresztül az egész Nyugat-Balkán gázellátását biztosítani lehet majd - hangzott el a bolgár Kosztinbrodban, ahol ünnepélyes keretek között indította meg a vezeték építési munkálatait Aleksandar Vucic szerb és Rumen Radev bolgár elnök.
A szerbiai közszolgálati televízió beszámolója szerint a két elnök leszögezte: a gázvezeték fontos európai projekt, amely az egész térség energiaellátásának javításához is hozzájárul, és ezzel Szerbia is fontos tranzitországgá válik a nem Oroszországból származó gáz számára.
Aleksandar Vucic a helyszínen azt mondta: a gázinterkonnektor elősegíti majd, hogy Szerbia jelentősen diverzifikálja a földgázforrásokat, és több cseppfolyósított földgáz (LNG) importjára is lehetőséget biztosít. Az új gázvezetéken keresztül évente mintegy 1,8 milliárd köbméter gáz érkezhet Szerbiába, de mivel kétirányú lesz a vezeték, Szerbiából is akár 150 millió köbméter gáz mehet Bulgária felé. A tervek szerint ezt a mennyiséget a későbbiekben megnövelnék.
A bolgár főváros, Szófia melletti Novi Iszkart és a dél-szerbiai Nist összekötő mintegy 170 kilométeres vezeték a várakozások szerint már az év végén működésbe léphet. Jelenleg is van gázvezeték a két ország között, de azon kizárólag orosz gázt szállítanak a Török Áramlat gázvezeték részeként.
A 85,5 millió eurós projekt jelentős részét (49,6 millió euró) az Európai Unió biztosította vissza nem térítendő támogatás formájában, 25 millió eurós kölcsönt kaptak a felek az Európai Beruházási Banktól, a fennmaradt részt pedig az országok a saját költségvetésükből finanszírozzák.
(MTI)