2023. február 1., 08:55

Kollár: Vége a cirkusznak, a választást időben kihirdetem

Vége a népszavazás és az előrehozott választás időpontja miatti cirkusznak, a szeptember 30-i választást a törvényi határidőknek megfelelően kihirdetem – jelentette be Boris Kollár (Sme rodina) házelnök a szavazást követően. Hozzátette, július 2-a táján kell majd leadniuk a jelöltlistákat a pártoknak.

boris kollár
Fotó: TASR/AP
Amit ígértünk, betartottuk”

– mondta annak kapcsán, hogy a Sme rodina képviselői mindhárom választási dátumot támogatták, és sajnálatosnak nevezte az ellenzék képmutatását, mert se a májusi, se a júniusi javaslatához nem volt meg a 90 szavazat, majd a szeptemberi dátumot nem szavazta meg az ellenzék. Kollár szerint ezzel hivatalnokkormány kinevezését kockáztatták.

Nagyon örülök, hogy vége ennek a cirkusznak, az ellenzék csak a káoszteremtésre használta ki az egészet”

– tette hozzá.

A jelenlegi helyzetet nagyon szokatlannak nevezte, mivel a kormánypártok koalíciós szerződése általában a választás előtt fél évvel érvényét veszti. Szavai szerint a Sme rodina addig igyekezni fog együttműködni a partnerekkel.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.